tl;dr

az erőszakrul

Aktuális a téma, elvégre a hupon éppen egy hányattatott sorsú hupper szeretne engem lecsapni. Szegény akiont ugyanis gyerekkorában apja és anyja is folyamatosan ütötte-verte - vélhetően látták hogy ebből normális ember már úgyse lesz - ebből kifolyólag nem csodálkozhatunk hát azon, hogy a végeredmény egy moderátori pofonért könyörgő linuxos formájában öltött testet.

E helyütt azonban idézzünk fel egy majd’ 6 éves történetet. A cég ahol akkoriban a levegőt rontottam, számos olyan embert foglalkoztatott (volt akit igazgatói pozícióban), akik az informatikához ugyan - a posztjuk ellenére - vajmi keveset értettek, ezen fogyatékosságukat azonban nagymértékű agresszióval igyekeztek kompenzálni.

Ez utóbbi klikkbe tartozott a felejthető karriert befutó Házföldi Ágoston barátunk is (nevezzük így), aki az egyik jobban sikerült flame thread (topic: “mi az anyád hétszentségéért fetrengesz az utcán a raktári posztodon üldögélés helyett”) alkalmával úgy gondolta, hogy a makulátlan becsületén esett foltot kiküszöbölendő átugrik az - általa egyébként is módfelett kedvelt - fejlesztőihez négy háztömbbel odébb, és kilátásba helyez egy
porrasturvat néven ismert cselekményt.

Szegény ember azonban nem egészen azzal az attitűddel találkozott amit magában elképzelt. A rövid eventről szerencsére rendelkezésre áll egy
hangfelvétel is.

Egyszóval: linuxos izomtiborok léccine.

386bsd release 0.1

[ followup: Re: 386bsd - reply to neozeed ]

A minap a
virtuallyfun nevű primitív qemu-promóciós blogot olvasgatva leltem rá a 386BSD-ről szóló rövid bejegyzésre, és alkoholtól poshadt agyam azonnal párhuzamot vont eme remek operációs rendszer, és a sarokban megbúvó 386SX laptopom között. A nevezett hardverhez járó PhoenixBIOS sajnos nem tud semmilyen CF kártyát megbízhatóan kezelni (szaknyelven: lefagy a faszba), ezért hiába építettem az akkumulátorába AA elem foglalatokat a könnyű cserélhetőség végett, a “sexy&refurbished” státuszt sajnos eleddig nem tudta elnyerni.

További nehezítés, hogy mindössze 1Mb memóriát tartalmaz, amit a multiuser+multitask UNIX rendszerek nem nagyon kultiválnak. Nem kis meglepetésemre azonban a 386BSD ezen a hardveren is el tud indulni! (voltaképp ebből jöttem rá, hogy “csak” BIOS-szintű inkompatibilitás van itt a CF kártyákkal)

386bsd0101


A következő kellemes meglepetés pedig az volt, hogy a 386BSD zokszó nélkül kezeli a 64Mb-os CF kártyát amivel ez alkalomra megkínáltam a gép testét, yeah! A borgőzös jókedv féktelen áradásának azonban (thanx wolverine-nek a meggyborért) az install közben szó nélkül elfogyó memória vetett véget (egyébként ez vélhetően a disk cache miatt történik, mivel kisebb méretű partícióra installálva ez végig szokott menni). Fél napnyi kísérletezés után kiderült, hogy nem kell swapon paranccsal varázsolgatni, elég létrehozni az install lemezen egy /dev/wd0b blokkeszközt (b=swap, ugye), amelyre a kernel a boot során azonnal rátelepszik (user-friendly!), így már az install folyamat is végezni tud, ez a kernel és a bootloader install miatt fontos. Miután ez megvolt, átdobtam a kártyát egy NetBSD/alpha gépbe (134lx) elkerülendő, hogy a cpio extract közben még vagy tíz floppyt is kelljen cserélgetnem.

Alapvetően ennyi: a 386BSD teljesen jól elműködget egy 1Mb-os 386SX gépen, bár az 16450-es UART-ot baromira nem kell erőltetni: ICMP echo-nál bonyolultabb kommunikáció során (úgy mint telnet) erősen hajlamos pár tonna “com0: silo overflow” üzenet kíséretében magába zuhanni. Emiatt végül az OS-t egy nálánál 4 évvel fiatalabb architektúrájú gépbe inzertáltam bele (egy Compaq Pentium MMX notebook), FIFO-val megtámogatott UART rulez. Egy érdekes 586-os side effect:

choam # ps u
USER PID %CPU %MEM VSZ RSS TT STAT STARTED TIME COMMAND
Floating exception


Ilyen volt tehát az Intel-es BSD, még mielőtt a NetBSD nevű instabil trágya fork létrejött volna belőle.

[ followup: Re: 386bsd - reply to neozeed ]

hup is dead

Van nekem egy önként vállalt hobbim: alkalmanként rámutatok a HUP (régi nevén: Hungarian Unix Portal) és Micskó Gábor alias trey nevű gazdájának képmutató és nevetséges hülyeségeire. Nos, történt egy fejlemény, ami a HUP nevű üzlet pénzügyi oldalához kapcsolódik, és egyben sokak csipáját is kinyitotta.

(last update: 2010-09-06)

HUP - A Kezdetek
(nem a phiai)

A HUP több, mint 10 éve működik. Eleinte valóban csak egy
hobbiprojekt volt, szervere egy összekukázott pécé, Solaris operációs rendszer alatt. trey-nek azonban - tekintettel arra, hogy szakmája autószerelő - hamarosan elege lett az informatika ügyes-bajos dolgaiból, ezért úgy 2004-2005 környékén a T-nél dolgozó ismerősére, a FreeBSD rendszert preferáló bra-ra lőcsölte a HUP üzemeltetését. Bra egyébként része annak az alig tucatnyi HUP felhasználónak, akik a valóban szakmai vonalat képviselik, és egyedül ő az, aki ha sajnos ritkán is, de érdekfeszítő cikkeket szokott írni, melyek üdítő színfoltok a HUP-on folyamatosan ömlő linuxos szappanopera-cikkek közepette.

2004 tájékán indították ketten az
FSN tégla projektet (followups: #1, #2, #3), amelynek keretében pénzzel lehetett támogatni az FSN Alapítvány működését. A gyakorlatban ez az FTP szerveren kívül nagyrészt a HUP-ot jelentette, és az adakozók is teljes mértékben a portál olvasói közül kerültek ki. A pénz az alapítvány számlájára került. Ekkor még vélhetően jóhiszemű tőkefelhalmozás folyt, ami aztán valóban hardvervásárlásra lett fordítva.

A HUP már ekkor volt annyira jelentős piaci szereplő, hogy az Intel Magyarország adományozott számára egy
szervert, amelyen 2006 augusztusig futott. Vélhetően ekkor jutott trey eszébe, hogy élni könnyen is lehet.

HUP - A Fordulat

A portál azonban a 2004-2006 között ugrásszerűen megnövekedett kereslet miatt ezt a szervert is kinőtte (interesting fact: a kérdéses időszakban a tartalom, a felhasználók színvonala, valamint trey mentalitása soha nem látott mélységekbe zuhant). trey törte-törte a fejét egész nap, hogy hogyan lehetne ezt a vállalkozást profitábilisan továbbvinni, majd eszébe ötlött az FSN támogatás sikere. Az április 15.-én indult
gyűjtés ezúttal nélkülözött mindenféle bra-féle kreativitást, téglák vagy hasonlók helyett mindössze egy számlaszámot kapott a jónép. A pénz pedig elkezdett áramlani, jézuspapucsos debian pólós gyermekek tömegei küldték felesleges 1-10 ezer forintjaikat kedvenc portáljuk fennmaradására.

Innen még lehetett volna korrekt a történet, a sors azonban mást tartogatott szereplőink számára.

A háttérben ugyanis időközben
megjelent a HP, és a trey-jel folytatott megbeszélések folyamán ajánlatot tettek arra, hogy némi reklámértékért cserébe a kijelölt szervert ingyen a rendelkezésére bocsájtják. trey (mint később kiderült) 2006 május 2.-án meg is rendelte (sic!) a szervert, ezzel egyidőben bejelentette, hogy az adományozás többé-kevésbé szünetel. Ekkor a gyűjtés még csak 369,348 Ft-nál tartott. Július végén meg is érkezett a gép, amelyre bra azonnal migrálta az egész portált (a hardverről részletesen itt), és ezzel kezdetét vette egy “3 hónapos teszt időszak”. Mert egy MySQL+Drupal kombináció átmásolása tudvalevőleg hatalmas feladat...

A projekt tehát elérte célkitűzését, erről azonban a nagyérdemű egy nyúlfarknyi, eldugott
bejegyzésen túl különösebb tájékoztatást nem kapott, a szerverre indított pénzgyűjtés nem állt meg, ahogy természetesen az adományok érkezése sem. A már említett 3 hónap alatt (milyen érdekes időbeli egyezés) így ráadásként összegyűlt a kitűzött másfél millió forint is (1,417,523 Ft, plusz az anonim donorok), ennélfogva trey sem nyerészkedhetett gyűjthetett már tovább, kénytelen-kelletlen november végén széleskörűen publikálnia kellett az új szerver létezését. Megbízható forrásból származó értesülés szerint trey ekkor felvetette, hogy legyenek az adományok visszajuttatva a küldőknek, azonban némi utánajárás után kiderült, hogy ez ekkora mennyiségben praktikusan nem kivitelezhető.

Ezidőtájt kezdődött a későbbi évek folyamán majd oly’ sokszor felbukkanó ködösítés az
“FSN Alapítvány számláján van a pénz” témakörben, melyet azonnal szóvá is tett valaki, trey pedig szokásos kedves stílusában holmi “majdan levő tájékoztatás” lebegtetése mellett udvarias útbaigazítást adott a kérdezősködés mikéntjei és hogyanjai kapcsán (lásd még: menj anyádba).

Ezzel a 200%-os nyereséggel ért véget a 2006-os év.

HUP - Az Üzlet

Egy év tervezés után 2008-ra trey konkrét elhatározásra jutott: életszínvonalának egy részét a HUP által megteremtett márkanév kiaknázásával fogja biztosítani, ehhez pedig nem fog holmi
szürke zónás adakozási programokkal ügyeskedni, ehelyett a legjobb - ráadásul teljesen legális - pénzszerzési módszert választotta, amióta világ a világ: kurvának állt. A HUP e dátumtól fogva a HWSW nevű informatikai portál “Unix/Linux mellékleteként” jelenik meg, cserébe meg nem nevezett folyamatos pénzbeli támogatásért - a felhasználók semleges, vagy sajnálkozó megjegyzéseitől övezve. A látogatók képébe ezentúl nagy mennyiségű AdSense és egyéb típusú reklám csapódott minden oldalbetöltéskor.

A következő nagyobb mennyiségű tranzakció két - a Sun által adományozott - Sun Fire X2250 képében
jelent meg 2009 júliusában (érdekes módon ezúttal nem volt negyed éves “teszt időszak”, biztos skillesebbek lettek a fiúk). Ekkor tudhattuk meg azt is, hogy “a HUP számára fontos a környezet védelme”. Arról nincs adat, hogy a “régi” HP szerver további sorsa mi lett...

HUP - Vakulj Paraszt System

Az igazi áttörésre - és az olvasók bő nyállal történő szemen köpködésére - azonban 2010 augusztusáig kellett várni. A HUP utolsó igazán hasznos komponense az álláshirdetési rovat volt. Hasznossága abból fakadt, hogy a HUP volt az ország de-facto mainstream IT portálja, ebből következően itt gyorsan, és közvetlenül el tudtak érni munkaadók munkavállalókat. Ez azonban természetesen csak az emberek 99%-ának volt érdeke. A maradék 1 százalékban találjuk egyrészt trey-t, akinek ebből nyilvánvalóan egy büdös sztotyinka se esett le, ez pedig az új értékrendjének az alapköve - mint már láthattuk. A maradék törpe minoritást a Profession.hu nevű maffia jelentette.

Nevezett embereknek - érthetően - borzasztóan szúrta a szemét, hogy rajtuk kívül létezik egy szabad piac, amelyre nekik nincs se közvetlen, se közvetett ráhatásuk. Össze is ült a brainstorming session, és gyorsan megszületett a döntés:
megveszik kilóra az egyébként is pénzsóvár trey bájait; eme vágyuk értő fülekre talált.

Ha visszalapozunk a 2008-as “for profit”
bejelentéshez, a következő mondatok szúrhatják (ki) a kedves olvasó szemeit:

“Óriási változások nem lesznek.”
“... nem jön nagy multi, amelynek az a célja, hogy beolvassza az oldalt.”
“Nem jön multi, amelynek az a célja, hogy tönkretegye az oldalt.”
(c) trey, 2008


Ha ennyi bullshit nem lenne elég, továbbiak olvashatók a vonatkozó bejelentésben, amiből megtudhatjuk például, hogy a szekció “célt tévesztett“, megjelentek “nagy számban a fejvadász cégek”, a probléma “szűréssel nem orvosolható” (sic!)... ezért az egyetlen megoldás a fejvadászok ellen mi is lehet?... Igen, az oldal nekik történő eladása: “a felületek kezelését egy külső, álláshirdetési piacon nagy gyakorlattal rendelkező cégre bízzuk.”

trey-nek természetesen van oka a kurválkodásra, hiszen épp
iskoláztatja a gyerekét, továbbá folyamatos javításokat kell eszközölnie a nem kis tömegű informatikus teste alatt darabokra törő biciklijén is. Érdekességképp eközben (a Profession-ös felvásárlás előtti pár napban) azt is megtudhattuk tőle, hogy “a pénz nem minden”. Ezt a pofátlan ellentmondást később sokan észrevételezték - válasz nem érkezett...

A HUP nevű üzlet publikus mérlege jelenleg:

  • egy ingyen kapott Intel dual P3 szerver
  • egy ingyen kapott HP ProLiant DL385 szerver
  • kettő darab ingyen kapott Sun Fire X2250 szerver
  • ingyenes, haveri alapon történő üzemeltetés FreeBSD-n (kontraszt: a HUP-on trey folyamatosan a Linux-ok vélt felsőbbrendűségét emlegeti)
  • ingyenes hosting
  • ingyenes sávszélesség
  • mindezekre megtévesztéssel begyűjtött 1,500,000 forint, plusz ennek 5 évnyi kamata
  • folyamatos pénzbeli támogatás a HWSW-től
  • folyamatos pénzbeli támogatás a Profession.hu felvásárlás kapcsán

És ne felejtséték: vegyetek
HUP pólót, támogassátok az üzemeltetést. Nélkületek elveszik a portál.

DISCLAIMER
A “HUP” tr$y más entitásoktól jogilag és anyagilag független magánüzlete. A szerzőnek nem célja a HUP-ot különböző módokon támogató cégek, alapítványok, személyek jótékony erőfeszítéseinek lekicsinylése, vagy oktalan becsmérlése. Aki ilyet olvasna ki, sürgősen forduljon orvoshoz, vagy fel.

neu-nexuiz

Nexuiz. I don't know what it is, and I don't care.

What I intend to rant about is its mystical and nonsensical attachment:
"the community". So apparently the developer of Nexuiz got a life and realized how making money is actually helping your everyday life, and supporting crybaby free/opensource idealist morons is not.

So who are these basement dweller neo-communists?

The name "Nexuiz" has a value, which has been built up by community members like divVerent, esteel, Samual, [-z-], Morphed, FruitieX, MrBougo, tZork, mand1nga, Merlijn, Tenshihan, C.Brutail and many more.


Oh.

So the magnificient entities like "[-z-]" and "tZork" are annoyed now. Annoyed so much that they have reached the climax... they cry. They cry on webpages about how life tends to have a different opinion. Right. News flash: still don't care. Why? Well, let's see what the cryfest is all about:

The Nexuiz community objects to this value being sold without giving anything back to the community


You, rampaging kids, are in dire need of education. The use of the abstract and laughable term of
"the community" means that whatever piece of shit stuff you've created was meant to be "free". Free as in free, and not free as in the RMS/GPL way of "I strictly limit what you can do". So, dear "the community", you are hereby entitled to shut the fuck up.

The Nexuiz community also objects to the name being taken from its project


OH NOES!
"The community" (again! Will they never grow up to be individual?) seriously needs to return to reality. The "Nexuiz" name was sold by its righteous copyright older. And that is not the suckfest called "the community". Also, they apparently set another of their main ideals aside. I'm thinking along the lines of "if you don't like it, fork it". So go create a fork, create your own copyright, and stop salivating all over the interwebs.

the Nexuiz community objects to all this happening without even being involved


Tough shit. You don't have any right to say anything, therefore: not asked.

srs


silent hunter 5

U-boot.

Német "koktél". Elkészítése: fél literes söröskorsóba beledobott feles vodka (pohárral együtt). Na de most nem is erről lesz szó, hanem a tengeralattjárókról, egészen pontosan a német tengeralattjárókról. Az alapfeltevés: aki nem kedveli a második világháborús német tengeralattjárók történelmét és történeteit, az nem egész ember. Ilyen mutáns volt Churchill is, aki annyira rettegett tőlük, hogy személyes feladatának érezhette démonizálni őket amikor azt mondta:
"U-boat. Kizárólag ezt szót fogjuk használni a német eszközökre. A tengeralattjáró szó csakis a mi remek angol hajóinkat illeti meg." Nos, tőlem aztán megtarthatja.

Az U-hajók iránti rajongásom természetesen akkor kezdődött, amikor a Magyar Királyi Televízió még tizensok évvel ezelőtt műsorára tűzte a Das Boot című örök filmremeket teljes 6 órás hosszában. Ez a több részre vágott TV sorozat változat volt. Bármiféle túlzás nélkül, teljes objektivitással tényként kezelendő, hogy azóta ez A Film ebben a műfajban. Minden ami tengeralattjáróról szól, legyen az játék vagy film, csakis a Das Boot-hoz hasonlíthat, és egyben kell is hogy hasonlítson. Egy szűk körben ismert, ám annál meghatározóbb mércét is említek: A'rpi három kedvenc filmje: Butterfly Effect, Lola Rennt... és Das Boot.

Nos, a történetem tovább folytatódott a 688 Attack Sub nevű játékkal, aminek ugyan vajmi kevés köze volt a második világháborúhoz (lévén amerikai és szovjet atomtengeralattjárók voltak a szereplői), de egy remek szimulátor volt. Kezelte a párszáz forintos, printer portra dugott D/A adaptert is (aki nem tudná: "hangkártya"), úgyhogy még az akkori kis putter 286-os fűnyírógépemmel is cafatokra tudtam pingelni a hangszórókat.

Hosszú szünet, tarkítva egy nagyon rövid Aces of the Deep megtekintéssel, majd 2009-ben... Silent Hunter 3. Dacára annak, hogy románok készítették, ez egy igazán remek, audiovizuálisan, játszhatóságban és minden egyéb tekintetben egy meglehetősen kiváló szimuláció volt (a játék maga egyébként 2005-ös). A kiadása óta eltelt években számtalan kisebb-nagyobb módosítás született hozzá, hála az alapjáték komoly moddolhatóságának. A nagyobbak közül említendő a Grey Wolves Expansion, amelyet akár Silent Hunter három és félként is nevezhetünk.

A csendes-oceáni hadiszínteret feldolgozó negyedik részt átugorva végre a lényegre is térek, ez pedig az atlanti hadiszíntérhez visszatérő
Silent Hunter 5, és hogy jó-e is ez nekünk.

Másolásvédelem

A kiadás előtt (a finoman szólva is
meggyőző trailerek mellett) az az infó is kiderült, hogy a játék másolásvédelme egy folyamatos on-line kapcsolat lesz az Ubisoft szerverei felé. Bármilyen netes problémára a játék megáll, és lehet választani a további várakozás és a kilépés között. A játékállások szintén az Ubi szerverén tárolódnának. Érthető módon ez a lépés óriási haragot váltott ki a SubSim.com fórumán: a poll szerint a vásárlók 80%-ának így már nem is kellett a játék.

Nos, a védelem az összes mellékhatását sikeresen hozta, erényeit pedig egyáltalán nem. A játékot az első 24 órában feltörte a Skid Row (thanks!), a legális felhasználók pedig képtelenek elindítani a játékot, mert egy ismeretlen harmadik fél olyan masszív DDoS támadást intézett az Ubi szerverei felé, hogy az oda kapcsolodni vágyó Silent Hunter 5 és Assassin's Creed 2 játékosok 95 százaléka sikertelenségre kárhoztatott. Ez egyébként jelen pillanatban is tart.

Miután nemrég már
megégettem magam az online DRM-mel a VP Ltd kapcsán, így az SH5-öt eleve crackelt példányban töltöttem le (az SH3-am természetesen eredeti).

Ami jobb lett

Grafika. 2010-es szint, igazán gyöngyörű árnyékok. Kár, hogy egy Fallout 3-mat és Crysis-t simán kezelő gépen ki kell őket teljesen kapcsolni, hogy ne 5-10 fps legyen 30-60 helyett.

Bejárható U-boot: a játék first person szemszögből játszódik.

Végre nem működik szárazföldön keresztül a hidrofon, és az AI vizuális észlelése.

Ami rosszabb lett

Minden más. Az elődök U-boot választékától (II, VII, IX, XXI) eltérően itt csak a(z egyébként legelterjedtebb) VII tipus létezik. A játék nem 1945-ig, hanem csak 1943 májusáig tart (a Fekete Május, amikor a német tengeralattjárók veszteségei olyan szintre emelkedtek, hogy Dönitz gyakorlatilag lefújta az atlanti háborút).

A grafikus interface gyakorlatilag megszűnt, a WASD irányításon kívül nincs más interakcióra lehetőség (najó még pár billentyű, merülés és hasonlók). Nincsenek többé WW2-es gépek, a torpedó számítógépen sem lehet tekergetni a bizgentyűket, helyette beszédben kell megadni a paramétereket a tisztnek (dacára annak, hogy ez most leírva reálisabbnak tűnhet, játék közben ez borzasztóan rossz). Az egész interface egy iPhone letisztultságára és kivitelezésére emlékeztet. Nem mondhatni, hogy beleillenek egy második világháborús játékba holmi 21. századi ikonok. A hajón sehol nincs egy iránytű (!), a sebességmérő óra is eltűnt. Bármiféle navigációt csak a térképen lehet végezni.

A legénységgel történő interakció bugos, nehézkes, és nevetséges. A játékot senki se indítsa el a legénységi morál csökkenését kikapcsoló mod nélkül! Ja, a legénység az előző részektől eltérően itt sérthetetlen lett, szóval nyugodtan kint lehet őket hagyni bármilyen tűzharcban.

Nagyon sok fontos funkció (távolság a tengerfenékig, időjárásjelentés, célpontkövetés a hidrofonnal, ilyesmik) visszaszerezhető a commands.cfg-ben billentyűkhöz definiálva őket. Enélkül el sem érdemes indulni. A periszkópot kezelve nem lehet utasításokat adni a hidrofonnál ülő tisztnek (például távolságbecslés a célpontig), szépen le kell mászni a toronyból (persze nem a felszínen: a támadó periszkóp magában a toronyban található), odasétálni a hidrofonhoz, odébblökni az embert, megkeresni az elsüllyesztendő hajót, és ezután le lehet mérni a távot. Mire pedig a kapitány visszasétál a periszkóphoz, ez már idejétmúlt adat. Ó, azt említettem, hogy a hidrofon a vízfelszínen is működik? (tudniillik, a rögös valóságban nem)

A mesterséges intelligencia pocsék. Gyakori, hogy egy romboló akár az egész játék során elkíséri a játékost, tartva egy adott távolságot (megközelíteni se lehet). Ugyanakkor viszont általában tétlenül nézik, ahogy a németek elsüllyesztik a fél dover-i kikötőt, vagy egy konvojt. A repülőgépek soha nem veszik észre a tengeralattjárót, akkor se ha az lő rájuk (!). A tengeralattjáró nem sérül a tengerfenéknek ütközéskor.

Nem folytatom, ennyiből is lejöhet a lényeg: ezt a játékot alfateszt fázisban adták ki (Hearts of Iron 3, 300km-rel odébb csúszott Sztálingrád, stb, ismerős?).

Fogadtatás

Az
amazon.com-on a játék átlagban kőkemény stabil 1 (egy) csillagot kapott, azaz a minimális értékelést, és a subsim.com tagok tapasztalata szerint több viszonteladói láncnál "kérdés nélkül visszavehető" utasítást adtak ki a játékra.


EPIC FAIL


Szerencsére a legkatasztrofálisabb hiányosságokra már az első napokban született vagy 10 mod a subsim.com-on, de az SH3-as játszhatósági szint eléréséhez még legalább fél, de inkább egy egész év kell majd.

újabb ostoba

A szerencsétlen egyetemista linuxos köcsögök érdekes lelkivilággal rendelkeznek. Ha Apple termékről van szó, az számukra - ifjú kommunista mivoltukból adódóan - burzsoá luxustermék, és ezt minden eszközzel igyekszenek bebizonyítani.

A mai ostoba:
prygme, a hupper blogger. Előre szólok: helyesírást a blogjában ne várjon senki.

Rögtön megfigyelhető az erős felütés, ahogy "tényekkel alátámasztott" összehasonlításnak aposztrofálja összehányt karaktereit. Nem bírom tovább röhögés nélkül, úgyhogy lássuk. Az összehasonlítás alapja az 21"-es iMac, mely 3 Ghz-es Core2Duo CPU-val, 2Gb RAM-mal, és NVidia 9400M GPU-val érkezik 1300 USD-ért vagy 327000 Ft-ért (mindkettő adóval együtt). Fogyatékmester a következő versenyzőkkel igyekszik bebizonyítani saját ostobaságát (sikerrel):

#1: Dell Inspiron 537s. Ez egy darab fekete pécé doboz, monitor nélkül. Ennyi erővel vehetett volna CPU nélkül egy alaplapot is, az is óccsó és önmagában használhatatlan. Idióta.

#2: Dell Studio One 19. Mint látható, ez egy iMac copycat a Dell-től. 3 Ghz, 4 Gb RAM, NVidia 9400M, szinte ugyanaz a konfiguráció, csak ezen ráadásul nem fut a Mac OS X. Ha az 1200 dolláros induló árból levonjuk a misztikus 119 dollárnyi "total savings" tételt, majd hozzáadjuk a 100 dolláros áfát, kijön az 1200 dolláros ár (nem túl meglepő módon).

Ha az iMac helyett ezt választod, kemény 100 dollárral, 20 ezer forinttal olcsóbban megkapod... Japánban, mert Magyarországon nem kapható. A linuxfogyatékost ez természetesen nem rettenti el, mélyenszántó elemzésében ezt az apró információt letudja a
"megkapod" szóval. Gondolom ő a 100 dolcsi különbözetből megoldja az utazást/szállítást, hogy vegyen egy Windows 7-tel felszerelt PC-t. OS X ezen sem fut. Igen, prygme nagyon hülye, tudom, menjünk is tovább mert nincs egy egész napom erre az idiótára.

#3: HP TouchSmart iQ500 All-in-one (óll inkluzív, 'bro!!!)

Specs: 2 Ghz, 4 Gb, NVidia 9300M GS. 625 dollár. Első látásra tényleg jóval olcsóbb mint amennyivel szarabb, de a linuxostoba hazudozása itt is könnyen tetten érhető. Szerencsétlen ember egy 2008-as kiadású HP gépet hasonlít össze egy 2009-es Apple Mac-kel. Idióta? Igen.

Apple iMac 20", anno 2008:
$1200 + TAX
HP TouchSmart IQ500, anno 2008:
$1200 + TAX

Uh-oh. Olcsóbb? Nem. Kifutó modell? Igen. Lassabb? Igen. Konklúzió: BUY IT NOW! ;)

#4: Gateway ZX4800

Fogyatékosunk utolsó szánalmas vergődése. A linuxosokkal az a baj, hogy iszonyú igénytelenek (mint ez a választott OS-ükből is látható). Ugyanis ennek a "remek" pécének a "videokártyája" egy Intel GMA X4500 jelű 3D
lassító. Hogy ez a Trident 8900 klón mit keres egy NVidia-val egy összehasonlításban... arról kérdezzétek nyugodt szívvel a linuxost, akinek a tuxracerből és a kompizkockából áll a 3D acceleration igénye.

Ja igen, asztali gépen leszarom a touchscreen-t. Köszöntem a figyelmet.

UPDATE: közben kihevertem a röhögőgörcsöt és sikerült továbbolvasnom. Megérte, mert végül prygme megtalálta az iMac igazi jó pécés ellenpárját!

10326662-cheap-used-imac
Ez egy iMac

Thermaltake_VD2000BNS_Matrix_fekete_aluminium_haz
iMac, prygme-edition! Megdöbbentő a hasonlóság, nem?

UPDATE#2: válaszolt az idióta. A "Mac drágább mint a PC" témakörben eképp érvel (megfigyelendő a finoman cizellált stílus illetve mondatszerkesztés): "ya Gabu, a Notebookom Windowsal legalább 2x annyiba került, mint a gagyi Macintoshod! bebebeeee:)".

ext4: latest linux braindamage

So what the fuck are the communists of the FOSS herd up to now?

Yea right,
another braindamaged filesystem for their broken-beyond-repair "Linux". Now that Reiser is in jail for slaughtering his whiny bitch wife, someone really had to step in and fill the gap in the long line of psychopathic linux developers.

Here's some background insight, the thing you never get from your local linux zealot. So there we are using write caches ever since some guys from IBM apparently invented the principle. Yea, using fast medium for temporary storage of data is good. Why? Go on, disable your CPU's and disk's caches and you'll immediately feel the pain. Write cache is among us for the latest thirty-some years, and everybody adores it. Let's fast forward those old cold war years to the year the next cold war started: 2009.

After the data annihilator¹ murderfs thankfully disappeared into the morning mist, some linux zeals created 2 (yes, two) new wheel-reinventing filesystems, completely oblivious to the fact that there's already a gazillion of non-working
craplementations for better filesystems in their crappy kernel (see the HFS+ and Files-11 drivers). The other reason for coding new shit is that their shitty, limitation-stacked viral GPL license does not allow the inclusion of Sun's (otherwise fucking great) ZFS. Linux and "free" software is just way to cool.

So two new EXPERIMENTAL filesystems in a kernel that similarly just gets even more experimental by every passing fucking day. Who would care huh?

Apparently some Ubuntu users (yes, some insane people actually
do install shit with a name like this) experienced that their usual data losses with the horseshit linux kernel that has just crashed actually got a lot worse than with last week's hypefs. All their open files were zeroed out and such. You think that's bad? Wait until the vietcong author Ted Tso steps in.

The usual stuff happens: there's a bug in linux, so they start a religious crusade around it. This chink actually gets the audacity to argue that
everything in the previously super-hyped-überalles FOSS industry is just badly written code. Oh wait, he's actually mostly right on that, but this is not the reason.

His crusade bullshit has more attack vectors, as usual.

First,
accusations of heresy: "This is what is required by POSIX" - he shouts in half-conscious religious zeal. The mentioning of "POSIX" is a callword, it makes the believers fall to their knees and murmur "thank thee Lord for POSIX" and all that crap, despite the well established fact that they have absolutely no idea of what it actually is, and how much braindamage does it contain (see Posix ACLs here earlier). Never mind the fact that POSIX doesn't say "don't use write caching or you will die a terrible death." It would be the stupidest thing.

Second,
fucking over with people actually using his fs: "Application writers had gotten lazy." Yeah, right. Those lazy bastards have actually been happily using write-caching for the last few decades, completely ignoring the future possibility that some idiot might code such a crappy filesystem for such a crappy kernel, that using DRAM cache for making your miserable IT using life even somewhat bearable will result in catastrophic data loss.

Third,
assuming similarities where there are none: "xfs has had delayed allocation for years" Yes. And you know where it came from: Silicon Graphics' IRIX. You know what are the major differences between an Octane and your PC? The Octane works and your PC is a stinking shithole. Not to mention IRIX, see, the guys using this (then-top-notch) architecture were actually busy creating Toy Story and other shit in the whole nineties, while you are doing what, ten years later? Busy waking up from nightmares where application writers don't explicitly fsync their data onto your latest work of "code" before their hardware burns away or their latest "enterprise" Bubuntu Kernel panics away in dying screams. All thanks to the swarm of politican coders like you, that were mass-injected during the late days of kernel 2.4, commiting Stable-API-Nonsense.txt and other crap.

Fourth,
jumping on the usual bandwagon by saying "apparently some Ubuntu users are happy using proprietary Nvidia drivers". So yeah, Shitty Teddy argues that it's mostly "Ubuntu gamers", whose linuz box freezes and dies unexpectedly. Look, Ted, in case you haven't been paying attention to the gamer scene's latest years, linux is just not a gaming platform, you realize that?.. If you wanna game, you don't choose Linux. So the guys who you've just belittled are the sweet little linux switchers who would actually play something just a little more 2009-ish than Soko-Ban or Nethack while they are not possibly busy with deploying linux servers... using your filesystem? Well, from now on, probably not. Ideally, you should be hoping for these guys, but since you actually code linux for big money from big companies, you don't actually care about this "community" bullshit. That's actually understandable and logical. Proprietary display driver and whatnot: since the super-high-quality FOSS-bazaar replacements envisioned by Richard "Rot beard" Stallman are obviously just not gonna happen, the situation is at hand. Do something about it instead of whining like a pussy.

So what does he propose? Oh yeah, simple:

#1: don't use the "delayed allocation" ext4 feature which is causing you problems. But of course this is just a theoretical possibility, we're the stable-api-nonsense guys so we just don't consider sane things viable! On to number two!

#2: "fix" everyone else! Yes! This is the really recommended Tso method. It's simply being: "application writers who are worried about file getting lost... really should use fsync." See, Ted, you've just sucked cock again. People who worry about their files don't use ext4 or even Linux anymore! You've just lost them, and you'll keep on losing. Who the fuck do you think you are? You've coded a filesystem that will never make it to any other mainstream UNIX due to its restrictive GPL license (see the fatal decision of AdvFS' GPL release), and you expect the whole world to adjust and recompile to your new little shitty feature? The only reason you've written your shitload of "code" in the first place is that Linux people did not use XFS in masses, precisely because the LinuxPC world is just not stable for this! Power outage? Get a grip on reality instead of FUD'ing, the world has tons more unexpected software halts than power loss!

People who are "actually worried about files" have been using
VMS for the latest twenty-some years, and they are fully intent on keeping doing so. You'd love that, every I/O is synchronous and guaranteed. Painfully slow, but guaranteed. Plus it doesn't panic. Ever. (unnecessarily compared to the horse manure that is called Linux)

Idiot.

¹
: if I didn't have 10 ocassions where a linux kernel panic+reboot zeroed out the O_RDONLY opened /sbin/cardmgr file on my PC laptop which I used before finally getting a Mac, then I had none at all. Reiserfs just rules all, huh.

Safari 4

80286, Arachne, Windows 3.1, Netscape, emlékszik még valaki? Abban az időben még használható volt a net, mind tartalmilag, mind sebességileg. Azóta a böngészők több mint 10 évnyi fejlesztésen mentek keresztül, tizennégy, vagy harminchárom kilobites modemek helyett pedig minimum tízezer kilobit van a felhasználók régen mitikusnak tekintett kapacitású számítógépeikbe csatlakoztatva.

Mindezek ellenére azonban a WWW egyre csak lassabb lett. Flash, Java, JavaScript, CSS, ezer plugin, reklám, cross-site link, villódzó szirszarok tömkelegei jelentek meg, amiken semmiféle "böngészőfejlesztés" nem tudott segíteni. Ez azonban most megváltozott...

safari4
Safari 4 - the world's fastest web browser

Nagyon ritka az, amikor egy szoftvert dicsérek, de most ez következik: Béláim, a Safari 4 elképesztően gyors lett. Az iPhone 3G és az új MacBook-ok csalódásai után az Apple ismét nagyot alkotott, ez a szoftver fogja meghatározni az elkövetkező idők mércéjét a browser-ek terén. Nem aprózták el, tökéletesen látszik az elkészült programon, hogy nem az IE-féle össze-vissza-fejlesztünk, vagy a Firefox-tipusú nem-fejlesztünk irányvonalat vallják Cupertino-ban: a már megszokott Apple-féle think different job - a program és a számítógép a felhasználónak készül, a szó legszorosabb értelmében.

Nade mégis mi a fenét jelent ez? A Safari-t mintha teljesen kicserélték volna, az eddig is kiváló böngésző összes zavaró nyűgje eltűnt, nincs többé több másodpercnyi strandlabdázás amíg egy "bonyolultabb" oldal elindul, egyáltalán: nincs
semmiféle delay! Úgy fogalmazok: gyors mint a dög. Nem túlzás: a meglévő netkapcsolatom háromszor gyorsabbnak tűnik, akár 1Ghz-es G4 PowerBook (Tiger), akár 1.8-as Miniről legyen szó.

Full respect!

Páran fanyalogtak, hogy a tab-ok bekerültek a title bar-ba, illetve hát az eddigi title bar meg is szűnt. Ez azonban szerintem nagyon jó, hiszen ezáltal jelentősen több hely jut a render-nek. Megjegyzem, nekem első látásra is szimpatikusabb, kézreállóbb volt ez a megoldás, és másodpercek alatt hozzászoktam.
Think different.

A harmadik változtatás a fenti képen látható "Top Sites" mód, ami az új tab/window nyitásánál jelenik meg az eddigi üres oldal helyett. Nekünk OSX júzereknek az eyecandy ezen típusa (a jól használható) természetesen megszokott, azonban böngészőben ez is roppantul újszerű. Azt hiszem a Chrome-ban van ilyen, de az meg kit érdekel? Eleve - okkal - útálom a Google-t mint céget.

A "Top Sites"-ban egy adott oldalra klikkelve a kizoomoló mentett állapot kb másfél másodperc alatt átfade-el a betöltött állapotba. Természetesen.

És már csak a kötelező
download link van hátra.

iPhone 3G: jaj ne

Jobb meggyőződésem ellenére nemrég kénytelen voltam beruházni egy új iPhone-ra, ami az ormótlan alakú műanyaggal szembeni ellenérzésemet leküzdve végül a Szlovákia nevű kvázi-ország területén árult provider-független 3G modellek egyike lett. Az elmúlt két hónap tapasztalatait fogom most összegezni.

SZAR.


Ez volt a rövid és tömör verzió. Természetesen sikerült a 2G legnagyobb hiányosságát kiküszöbölni (lásd ugye maga a név), sőt még egy egész használható GPS is került bele (persze geocaching-re azért még fanatikusok se használják, lévén a "google maps térképen megjelenő kék pötty" aligha nevezhető a konfigurálhatóság és a pontosság netovábbjának, de persze nem is ez a cél). A fejlesztések tehét szépek és jók. Viszont mely alkotóelemekből is tevődik össze eme termék?

Network

Ez tehát megvolt: 3G lett, köszönjük.

OS

A haladás jegyében a 3G modell már csak a 2-es jelzésű firmware-eket támogatja, ami két fontos dolgot hoz a szerencsétlen végfelhasználó számára: App Store, és a rendszer használhatatlan
lelassulása. Az előbbi egy nagyon jól sikerült darab, az utóbbi talán azért kevésbé. Bennem felmerült a lehetőség, hogy közben lecserélték az XNU kernelt Linuxra és amiatt van ez, de sajnos nem ilyen egyszerű. Extenzív debuggolással se jöttem rá, hogy mitől lassul le bizonyos idő után az egész hóbelevanc olyan szintre, hogy egy SMS, Safari, Mail, akármilyen applikáció megnyitása is kellemes 8-10 másodperc alatt tud lezajlani, valamint a virtuális keyboard olykor olyan szintű lag-ot szed össze, hogy mire magához tér, én már beírtam 5-6 karaktert.

Form factor

Cupertinóban mint mindig, ezúttal is biztosra mentek a mérnökök. Elvégre kit érdekel a XXI.-edik században, ha egy szoftver használhatatlanul és egyben megmagyarázhatatlanul lassú? A teljes kudarc érdekében tehát repülnie kellett az alumínium hátlapnak, helyét gagyi, kínai érzésű műanyag vette át, amely "exkluzív" érzést az 1-1 milliméterrel minden irányba megnövelt felület még jobban átadja jobb sorsa érdemes kacsóinknak. Nade állj, valami még hiányzik. De mi? Lassú, műanyag, kínai? Na és, mi nem az - gondolhatták az engineer-ek, miközben izzadva törték fejüket, hogyan lehetne még célirányosabban átadni a "jobbágy vagy" életérzést a kedves tömegvásárlónak. S mivel mégiscsak az Apple-ről beszélünk, ezek az okos srácok végül rájöttek: ezentúl ne legyen mélységben szimmetrikus a kaszni! Hogy ez most mi a francot jelent? Nos azt, hogy bár az iPhone "körben" ezúttal sem szögletes, ám a hátlap most más ívben gömbölyödik, mint az előlap, ezáltal tökéletesen implementálva mondjuk egy rákos heregolyó tapintását. Kényelmetlen, mi? Természetesen asztali dokk (semmilyen dokk) sem jár a parasztnak, azaz - otthoni használat esetén - a töltő kábel kihúzása miatt két kézzel kell felvenni a telefont, és ugyanígy is kell visszarakni. Ennyit a dokkba csatlakoztatható audio kábelről is.

A fentiekben egyébként nincs semmi felháborító, az Apple egyszerre szállít gagyit (iPhone 3G, az új MacBook firewire nélkül), és exkluzívat (iPhone 2G, MacBook Pro). Mindenki vegye azt, amit akar. Én visszatértem 2G-re, és az asztali Mac Mini mellett (várjuk az nvidiás verziót) még mindig iBook G4 a hordózható gépem.

Ugyanitt iPhone 3G eladó.

megfigyelés???

Tombol a jereváni rádió kéremszépen... Eképp tessék értelmezni ami az ügyben olvasható, hallható...

Erről az UD-s ügyről van szó, ami 2006 óta - akárhogy is nézzük - a legnagyobb belpolitikai fiaskó. A vicces egyébként az, hogy valójában az ügynek minimális a politikai vonatkozása. Persze én csak találgatok... Szemlátomást két szálon futnak a dolgok. Eddig... Egyrészt itt van nekünk ez a Szilvásy, aki (feltehetően a hagyományos 9/11 ünnep hullámaira szándékosan ráidőzítve) bejelenette, hogy "milliónyi" e-mailba (yikes!) tekintett bele valaki, és ennek kapcsán házkutatást indítványozott egy "ismert" vagyonvédelmi cég ellen. Aki az In-Kal-ra gondolt az visszaadhatja nem használt szürkeállományát a természetnek, hiszen az a cég - bár valóban elkövethette-elkövetheti, de - házicég, nekik szabad. Meglehetőst komikus körülmények között lefoglaltak szervereket (gyakorlatilag rack szekrény szinten), amik nem is a kérdéses cég hatáskörébe tartoztak. Olyannyira nem, hogy még különféle vintage hardverek is repültek. Ez azonban akkor még nem volt nyilvános, így a médiák természetesen már aznap estére kilabdázták egymást közt, hogy bizta' a Freemail-ről van szó (zseniális...), és az esti RTL Híradóban már szaftos kis animációk kíséretében ömlött a PC-ABC színvonalú tájékoztatás mindenféle "telephelyen végrehajtott" feltörésről (lol).

Szilvásy azonban folytatta dezinformációs hadjáratát (végülis NBH, szóval ezt nem róhatjuk fel neki bűnként... vagy talán mégis?), és válogatás nélkül diktálta tovább az ügyet: feltört
kormányzati gerinc (muha), feltört NBH-s háló (ne fárasszatok), és még nyilván nincs vége. Hogy akkor most Merciket osztogatnak (Szilvásy személyesen), vagy Moszkvicsokat fosztogatnak? Mindenki annak hisz, akinek akar...

Az UD természetesen
mindent tagad, és - gyanítom - csak azért nem röhögnek jóízűen Szilvásy tündérmeséit, meg Ibolyka vonaglásait látva, mert... Hadd ne magyarázzam.

A másik - agyonsztárolt, tehát lényegtelenebb - szálon ott van az, hogy a házkutatás során találtak egy hangfelvételt (nyilván több között), amelyet gyorsan le is passzoltak Ibolykának, aki aztán igazi jó megélhetési ribancként rögtön teletrombitálta az összes létező fórumot, hogy szerepelhessen.
És látványosan megbuktathassa belső ellenzékét. Az őt igazán nem zavarta, hogy a "bizonyítéka" teljesen semmitmondó, és a másik fél kezében már cáfolatnak is jó lenne, ha nem folyna épp országos titkosszolgálati-, és médiahadjárat a cég ellen. Nem tudni, hogy Almássy nyert-e volna, és - frankly - le is szarom, de Ibó azért bebiztosította magának győzelmét, kerül amibe kerül. De mibe is kerül? Kiket is rugdos arcon ez az idióta fejgerinchúros? Én még a neveket se írom le (elolvashatjátok ti is), de nagyon érdekes embereket baszogatott meg, nem is kicsit, és szemlátomást nagyon-nagyon rossz időzítéssel.

Abban sem vagyok biztos, hogy 2010-ben még köztünk lesz, de a várható Fidesz győzelemmel alighanem be lesz szántva. Szilvásyval, és az ügy egyéb szereplőivel kapcsolatban pedig inkább nem is bocsátkozok találgatásokba - nem is akarom tudni.

wiki megint

És igen, a magyar wikipédia kártékony patkányaival foglalkozó sorozatunk következő részéhez érkeztünk! Mai vendégünk: Kálóczy "Kalpet" Péter

Important notice: a bejegyzés eredeti főszereplője (Kalpet) sérelmezte, hogy adatait kitettem, őt magát pedig minősítettem. Bár szerintem egész jó lett, a témához valóban nem kapcsolódik, ezért végül töröltem. Sajnos azonban továbbra is hülye maradt ("Nincs jellegzetes cigány bűncselekmény, pláne nincs jellegzetes cigány elkövetési mód.") ezért visszakerült az eredeti bejegyzés.

Nem nehéz rájönni hogy kicsoda, hiszen mindenhol az "Üdv! Peti" aláírásformulát használja, így a BMF NIK levelezési listáját megtekintve már meg is van a kis huncut. A delikvens iWiW-es adatlapja szerint egy 1973. augusztus 30.-adikán született 34 éves budapesti házasember, egy vadászgörény, egy menyét, egy német boxer, és (vélhetően) egy GVA-755 rendszámú Mazda Xedos gépkocsi büszke tulajdonosa. Kedves felesége kép alaján szimpatikus teremtésnek tűnik, és habár véleményem szerint jobbat érdemelt volna, azért még előtte a lehetőség, hogy végre férfit faragjon urából.


Egy darab autó, amúgy semmi különös


Lássuk önjellemzését:

"Cirka 34 éves informatikus, jelenleg joghallgató vagyok. A festői szépségű Budapesten élek. Van egy gyönyörű (tényleg!) feleségem, akit nagyon szeretek, egy roszcsont vadászgörényem, és egy örökmozgó boxerem. Hajlamos vagyok túlpörögni, és annyi dolgot csinálni egyszerre mint hat másik ember. Aztán dugába dőlök, és a feleségemnek kell újra embert faragnia belőlem. :) Szeretem a sört. Erre miért nincs sablon? :)

Telente síelni járok, nyaranta tengerhez, a közbeeső időben ha tehetem utazgatok, ha nem akkor vágom a centit hogy mikor utazhatok valahova."

Picture 2
Picture 1
Picture 7
Picture 4
Picture 5
Picture 6

Mint látható, elviekben minden feltétel adott lenne rá, hogy egy normális emberrel legyen dolgunk (a globalizációnál azért kilóg a lóláb). Mint azonban látni fogjuk, sajnos a Fortran és a Commodore ismerete bár szükséges, de nem elégséges feltétele a használható ember kialakulásának. Péter ugyanis rendelkezik a mai neoliberalizmus fertőző pestisjárványának mindent tünetével. Senkit sem érdeklő véleményét képtelen magában tartani, így mániákusan próbálja a magyar Wikipédia
Polgár Tamás és Cigánybűnözés szócikkeit minél több hazugsággal, veszélyes csúsztatással, vagy csak simán idiotizmussal feltölteni. Lássuk egy-két emlékezetes gyűlöletrohamát.

1. A nemrégiben napvilágot - és közröhejt - látott Tomcat-tel kapcsolatos, grammot-kilogrammot és hírszerzési módszert összekeverő/meghamisító rendőrségi vádemelési javaslat kapcsán
hörögve ragaszkodott (a hírhedt Varga "Immanuel" Rékával együtt) vélt igazához, hogy Tomcat robbantani akart, a gyújtószál pedig (figyelem!) veszélyes robbanóanyag. Egészen addig, amíg egy jótét lélek bele nem döngölte mindkettejük orrlyukát a saját hülyeségükbe. Ezt követte még a román érzelmű Réka egy szánalmas, gyűlölködő vergődése, ami szerintem akár egy pert is megérne, dehát túl kis célpont lenne ő. Mindenesetre a szokásos nyivákolókórus már korábban beindult, őrjöngve követelve, hogy (a szócikk levédésével) csak a fenti kis gyűlöletfröccsentő, valamint jelen entry főszereplője lehessenek azok, akik majd borzalmasan megszakértik e kérdést.

(intermezzo: Immanuel ekkor megkapta a
"jó humor díjat". Cudar egy világot élünk, nemde? Ezek semmiből sem tanulnak.)

2. Lelkem szegény budapesti, így hát még néhány évig nem fogja megtapasztalni milyen az, amikor szép szőke feleségét a boltból hazafelé lekéselik a cigányok. Másik nagy munkássága tehát a
Cigánybűnözés szócikk minél effektívebb szétverése, illetve ha lehet, teljes eltörlése - mert szerinte ilyen nincs, és a szó egyébként is sértő a cigányokra nézve. Véleménye szerint "a politikai közbeszédben ma már elítélik a használatát" (sic!). Már unásig ismerjük az ilyen gyűlöletkeltők reakcióját arra, ha szembe kell nézniük azzal hogy nincs igazuk. Nem túl meglepő módon (yawn) így történt ez esetben is: amikor egy hosszabb reakció érkezett, leírva az olaszországi cigányellenes politikai légkört, szegény nem tudott mit kinyögni magából.

3. Így történt ez a Polgár Tamás szócikk elleni korábbi vandál támadásánál is: ő azt úgy képzelte, hogy kirakhatja a szócikkre az "egyoldalú, súlyos problémákkal terhelt lap" címkét, majd azt hülyeségekkel meg is indokolhatja. Nos, ez nem jött be neki, miután valaki
tételesen levezette neki, hogy miért égbekiáltó és megindokolhatatlan rágalom minden egyes kijelentése, már csak a szokásos mentsvár maradt neki: "Mindenesetre a további veled való vitának sok értelmét nem látom. ... ha valaki rendbeszedi a cikket az kiválló (sic) lesz, ha nem akkor majd valamikor nekiállok és rendbeszedem én." Köszönjük, a fentiek tükrében inkább ne.

4. Igen, időrendi sorrendben visszafelé megyünk: talán a legelső agymenése a Mortimer-ügy szócikk hazugságokkal és félinformációkkal
telenyomása volt, energikusan írta tele a szócikket irgalmatlanul olvashatatlan módon, és jogi terminusokat egymás hegyén-hátán használva, mindezt döbbenetes helyesírási és mondatszerkesztési hibákkal tarkítva. Egészen komikus, azonban csak advanced usereknek javaslom, hogy megpróbálják visszamenőleg kibogarászni a szerkesztéseit. Egyébként nem éri meg. Ocsmány.

Tartok tőle, hogy a lista itt még nem ér véget, és sokat
fogunk hallani Kalpet-ről. Ha valaki egy sötét sikátorban szembetalálkozik vele, ne közelítsen hozzá (ártó szándékkal), lehet hogy veszett.



Blitzkrieg

Dune 2, Command and Conquer, Red Alert, ki ne emlékezne? Mi egyébként annyira fanatikusok voltunk régen még gimnáziumban, hogy a 10 perces szünetekben is 4 játékosos C&C multiplayer partikat inicializáltunk (ahelyett, hogy osztálytársaink telefonját és elemózsiáját raboltuk volna el, mint a mai iskolákban teszik a cigány tetvek). Ráadásul 386DX40-eken. A "sebesség" nem volt túl élvezetes, de az igazi old school'er úgy van ezzel, hogy a Dune 2-vel is azért jó 286-on játszani, mert a későbbi, több enemyvel járó pályákon ugyanannyi idő alatt több parancs kiadására nyílik lehetőség.

Nos a 2003-as kiadású Blitzkrieg is RTS. Mac felhasználóhoz méltó módon, kényelmesen érkezett meg hozzám, ugyanis amint elolvastam a portolást végző VP Ltd e-mailjét, a deliver2mac.com oldalon keresztül a banki tranzakciót követően már tölthettem is le. Náci RTS, ez természetesen musthave.

blitzkrieg-01
Tömeggyilkos ázsiai barbárokkal teli szovjet tankok lelik ízzó halálukat a megerősített, és tüzérséggel támogatott német pozíciókon felmorzsolódva. Minden nap el tudnék nézegetni ilyen szívmelengető képeket. Sokat adnék érte, ha a Barbarossa hadművelet a valóságban is ilyen sikerekkel ért volna véget.


Egyébként a játék (a veszteségek, a páncélosok értékei) valóban elég realisztikusnak tűnik a már említett elődökkel ellentétben, és a játékmenet is elég jó. Ami viszont nagyon bosszantó, az a fantasztikusan szar útvonalkereső algoritmusa mind a járműveknek, mind a gyalogosoknak. Utóbbiról talán a Syndicate jut eszembe (ami persze egy kiváló játék), az előbbi terén pedig szerintem műfajt is teremthetne. Kezdődik az egész ott, hogy gyalogosokat és páncélosokat nem érdemes egymás mellett mozgatni, mert nagyjából olyan előzékenyen fognak egymás előtt oda-vissza udvariaskodni, mintha legalábbis első szexualizációra készülődnének. A teherautók ugyanígy csinálják, de azok talán még hatékonyabban akadnak bele egymásba és a páncélosokba, így téve meg fél óra alatt 5 métert. A legjobb megoldásnak eddig az tűnik, hogy minél távolabb érdemes tartani a különböző típusú egységeket egymástól, kivéve persze a támadást ahol a pótolható gyalogság mehet elöl a darálóba, a harckocsik meg (melyek nem pótolhatóak) mögöttük - egyenként vezérelve persze. Mint a fenti képen is látható, az igazán nagy vérfürdőket a jól megszervezett védekezésben lehet megrendezni, és erre elég változatos és jól használható eszközök állnak rendelkezésre, az árkoktól kezdve a szögesdrótokon és a gyalogsági-, illetve harckocsiaknákon át szögesdrótokig és páncélosakadályokig. Az ott izzó orosz roncsok fénykorukban, frontális csatában kilőtték volna a páncélosaim javát (az orosz harckocsik a háborúban valóban masszívabb konstrukciók voltak német ellenpárjaiknál), így viszont csak negligálható veszteségeket szenvedtek a beásott Wehrmacht erők.

A másik vicces momentum, hogy szinte minden küldetésben rendelkezésre áll egy scout, ami a földön kúszva közepes távolságból már észlelhetetlen, ennélfogva nagyszerűen alkalmas arra hogy be infiltratelje magát az ellenséges vonalak mögé, majd távcsöves Mauser puskájával távolból likvidálja az ellenséges tüzérség személyzetét, majd a személyzet pótlására érkező gépkocsikat is - amelyeket szintén nem lehet utángyártani. Ha ezeknek annyi, nincs több gyalogságerősítés. Az AI sajnos idióta, mert szinte soha nem küld a helyszín átvizsgálására csapatokat, sőt igazából amikor küldeni látszott, az is valami járőr lehetett, vagy túl közel mentem valamelyik egységéhez. Kicsit hasonló módszer ez, mint a Dune 2-ben egy harcossal megtámadni a harvestert, majd hagyni hogy - klassz csontrecsegéssel és placcsanással járó effekt kíséretében - elüssön, ugyanisegy AI bugnak köszönhetően az utána többé meg nem mozdult. Nyilván multiplayerben ez nem annyira játszik.

Összességében sok bugmentesebb játékot láttam már, ugyanakkor ebben a műfajban ez az egyetlen, és a betanulás után már viszonylag kevés füstölgés mellett egész jól el lehet vele lenni.

Ja, természetesen lehet a háborús bűnös és barbár szövetségesekkel meg a szovjetekkel is játszani - mivel mindhárom oldalnak van campaign-je - de ki nem szarja le.

a idióták wikipédiájáról megint

Nemrég egy érdekes kísérlet helyszíne volt a magyar wikipédia. Az egész abból indult ki, hogy indítottam a finnekkel egy 1936-os campaign-t a Hearts of Iron 2 nevű nagyszerű stratégiai játékban - egy stratéga számára nincs is jobb, mint a Vörös Hadsereg ellen megpróbálni megvédeni egy kicsiny, rosszul védhető országot, szélsőséges időjárási körülmények között. A valóságban egyébként a finnek a "Téli háborúban" hősies ellenállással egész télen kitartottak (a meleg éghajlatról a fagypont alatti hőmérsékletű területekre szállított, nevetségesen kiképzett orosz katonák fütyörészve indultak a szerintük sétagaloppnak igérkező háborúba, hogy aztán fűbe harapjanak), és a Szovjetúnió csak a tavasz beálltával tudott eredményeket elérni. A finnek a kitartásukkal nagy nemzetközi elismerést szereztek. Finnország egyik hivatalos jelképe egyébként a kék horogkereszt volt egészen az ország első világháború utáni függetlenedése óta: az országnak adományozott első repülőgép akkori tulajdonosa ajánlotta ezt, mint szerencsét hozó jelképet.

finsw
Szerencsét hozó finn svaszikta


Ezt egy pár pixeles verzióban az aláírásom végére biggyesztettem, arrafelé szokás mindenféle képeket ilyen módon használni. Természetesen az egyik überbasszájba admin (Tgr) rögtön
nekemugrott, törölte a képet, majd az arcomba fröcsögte, hogy a magyar törvények tiltják az "önkényuralmi jelképek" használatát, kivéve persze bizonyos körülmények között. Ilyen körülmény például, ha az adott jelkép egy ország hivatalos jelképe. Finnországnak például ma is az, de említhetném még Kuna Yalá-t (fordított svasztika), vagy Tadzsikisztánt amely épp mostanában fedezi fel árja gyökereit, és választotta hivatalos jelképévé a két horogkeresztet, mint ősi árja motívumot. Mellesleg pár éve ledózerolták az ország egyetlen zsinagógáját, hogy az elnöki palota új szárnya közeléből eltüntessék a ronda épületeket. A helyi zsidók a város szélén kompenzációként nekik adott telket és épületet nem voltak hajlandóak elfogadni, mondván az túl drága nekik.

Nos, miután tehát mindezeket előkerestem a véres szájjal hőbörgő admincsordának, a nyomaték kedvéért a magyar (?) wiki fő adminisztrátorát, Grin-t is megkerestem a kérdésben. Ő ugyan nem volt hajlandó tudomást venni az ellenem irányuló támadásokról, ám egy igen fontos dolog kiderült: igazából irreleváns, hogy a magyar törvények mit írnak elő, mert a magyar Wikipédia
"nem írott, vagy precedensen alapuló jogkörnyezet". Köznapi nyelvre lefordítva ez annyit jelent, hogy a wikipédián nem érvényes a jog és a törvény (nem csoda, a magyar törvények eleve érdekes értelmezhetők egy amerikai szerveren - ezt is megpróbálták utána mismásolással mentegetni). Ezek után effektive csak egyetlen korlát marad: az adminisztrátorok szubjektív értelmezése. És azt már tudjuk, hogy ezek az adminok milyen elven működnek.

Hogy ezt effektíven demonstráljam nekik, csináltam egy teljesen jó
userlapot, megpróbálva a kérdést egy másik szemszögből megközelíteni. Álljon itt eredeti formájában, hadd zabálja a Google:




A szerkesztő egy szinte kihalt fajhoz tartozik: a pártatlan, gondolkodó, igazságos, magyar emberekhez. Jelzi ezt választott szimbóluma is:

whitecircle
A piros szín a szocializmus színe, ezáltal a jól végzett és hasznos munkáé. A fehér a nemzeti célokat, és a közösség hasznos tagjainak boldogulását, a négy fekete téglalap pedig céljaim tisztaságát és őszinteségét jelképezik.

Az angol nyelvű Wikipédia mételye

- The Wikipedia Jews

A magyar Wikipédia posványa

-
Egy hallgatásra kárhoztatott szerkesztő
-
Talán az utolsó nagyszabású kísérlet, amely a magyar Wikipédia kudarcának alapvető okait lett volna hivatott kigyomlálni, szörnyű és erőszakos halála előtt
-
Néhány rövid jellemzés
-
Egy katasztrofális wikiadmin a sok közül, és kudarcot vallott leváltása
-
Grin, a magyar Wikipédia létrehozója nyilatkozata arról, hogy a Wikipédia nem egy jogkövető környezet, hanem az adminisztrátorok többsége által definiált képlékeny irányelvek alapján működő közösség. Ennyit a tágabb körben értelmezett szólásszabadságról (v.ö.: "Wikipédia - a szabad lexikon"), és a copyright/left licenszekről is.

Fajgyűlölet a magyar Wikipédián

A magyar WP legnagyobb rákfenéje, hogy tele van zsidó-, és cigánygyűlölő adminisztrátorokkal, és szerkesztőkkel. Működésük nem vall túl nagy fantáziára, gyakorlatilag arról van szó, hogy buzgón keresik a WP azon részeit, ahol felháborodást mímelve beszőhetik a közösségbe fajvédő doktrínáikat, olykor paradox módon antiszemitizmust is kiáltva. Természetesen
nem tudják, maga a szó mit is jelent.

A folyamat maga a sablonos, régi jól bevált önmerénylet. A való világban a kezdők módszere a
saját ajtajukra vagy zsinagógájukra mázolt horogkereszt. A módszer könnyen leleplezhető, hiszen láthatóan semmi haszna nincs belőle senkinek, leszámítva az önmerénylőt, aki mindezt a pillanatnyi népszerűségért, illetve az áldozat kellemesen símogató szerepéért teszi. Talán szeretethiányosak.

A WP-n is ezen séma szerint zajlik a folyamat, lássunk néhány példát.

OsvátA

130px-OsvátA

Mint
ide klikkelve látható, Osvát művi felháborodást intéz egy, az ő ízlésvilágának nem megfelelő kép ellen. Célja egyértelmű, önmaga iránt szánalmat keltve cselekvésre készteti az adminisztrátorokat, ezáltal ellehetetleníti az általa kiszemelt szerkesztőt. Ez a deviáns, közösségbomlasztó viselkedés a magyar Wikipédián nem csak, hogy megtűrt, de egyenesen támogatott. Ezen a ponton egy másik érdekes jelenségről is szót kell ejteni. Az ilyen önmerénylő szerkesztőket nevükön nevezve száz százalékos bizonyossággal egy hosszabb-rövidebb blokk szerezhető be. Gyakorlati tapasztalatok bizonyítják, hogy a zsidó önmerénylet megvalósítóját nyugodt szívvel nevezhetjük ''wiki-inuitnak'', ''wiki-skótnak'', vagy ''wiki-norvégnak''. Azonban, ha - judaisztikai tudását elismerve - és a hazug és szókifacsaró szerkesztők soraiból kilépve őszinte beszéddel élve - javasoljuk neki a közösséget ahol ezt a tudást hasznosítani tudja, a nyenyec nevű adminisztrátor befejezi a félelem doktrínájának manifesztálódását: Osvát áldozatát azonnal bannolva felerősíti a közösség gyűlöletét, ez esetben a zsidó faj, nemzet, vagy vallás iránt. Az ilyen indokolatlan, magyarázat nélküli adminisztrátori eljárás láttán az értetlen szemlélőben egy természetes reakció jön létre: ezután maga is félni fog a "zsidó" szót leírni - hiszen derült égből jöhet a büntetés.

Linkoman

Linkoman is egy ilyen gyűlölködő (hatemonger) önmerénylő. A Wikipédiát nemrég végleges távozásával "fenyegette" (vicc, hogy amikor ezt írtam, még épp jelen időben tette ezt. Azonban már akkor egyértelmű volt, hogy zokogva tett ígérete ellenére később észrevétlenül visszapatkánykodik - G). Távozási üzenetében felettébb árulkodó részlet fedezhető fel: "mérsékeltnek" és "általa nagyrabecsültnek" írja le a Maxval nevű szerkesztőt. Maxval-ról, annyit, hogy ha színvonaltalan honlapja, vagy a Google-ban a nevéhez kapcsolódó mocskolódások nem lennének elég árulkodóak, hát az már mindenképpen beszédes, hogy büszkén vállalja azt a fényképhamisítási esetet, amikor egy keresztény-nemzeti politikai párt egy tradicionális magyar jelképet (kettőskereszt) állított Szegeden, ő azt horogkeresztté rajzolta át, és debreceni eseményként igyekezett azt híresztelni. Mert ez neki mindegy. Egyébként, miután nevetséges hazugsága kiderült, még egy - a "hírt" egyedüliként tálaló - szélsőbalos gyűlöletkeltő portál is kvázi-szégyenkezve törölte azt. Nos, Linkoman szerint ő a kedves, mérsékelt szerkesztő.

(folyt. köv.)




Eddig az userlap. A mostanra minden, legalább félig józan ésszel megfogalmazott érvrendszerét megcáfolt, és jogalapjukat vesztett adminisztrátorokból és "prominens" szerkesztőkből álló wikikrém végleg teljes káoszba süllyedt. Már csak egyetlen dologra tudtak hivatkozni: "nekünk nem tetszik és kész!" A Wikipédia Varga Réka (Immanuel) nevű román, zsidókedvelő (ám e témát nem ismerő) szerkesztője kitiltási szavazást indított ellenem, amit ugyan formai hibák miatt eleve el kellett volna utasítani, de az adminok előbbi katasztrofális felsülésük után kapva kaptak az alkalmon, hogy megszabadulhassanak attól aki kifogott rajtuk. Néhány ellenszavazat érkezett, és sokan lemondóan írták be, hogy ez a szavazás nem a Wikipédia szabályai szerint működik, hanem pofára megy: egyetlen célja, hogy adminisztratív eszközökkel megszabaduljanak a nekik nem tetsző véleményektől. Én itt már nagyon kacagtam, de a Bináris nevű admin még erre is rátett: nekiállt cenzúrázni a hozzászólásaimat, többek között még a "náci" szót is törölte, míg a fent említett megvadult csorda közben épp rám zúdította azt. Igazán nevetségesen nagy mennyiségű energiát fordított erre.

Bizony, ilyen alapos emberekkel "működik" a "magyar" Wikipédia.

entartete kunst

Mostanában megtekinthetitek itt Pesten is Duda Éva és Juronics Tamás két részes balettelőadását, a Tudattalant. Nekem ehhez Szegeden volt szerencsém - kedvesem jóvoltából, aki nagy balettrajongó. Nagyszerűen kezdődött egyébként már az este is, hiszen a Széchenyi térre nyíló Kerek-perec üzletben letámadott minket egy süketnéma srác: csöppet sem zavartatta magát attól, hogy épp táplálkozunk: szép akkurátus mozdulattal kipakolta elénk a szarjait. Valami elképesztően dühít ez, de mivel fegyelmezett ember vagyok, nem csaptam le. Ezt ő bátorításnak vette, mert elkezdte böködni az épp általam viselt SS panzerjacke-t többször is, majd félreérthetetlen gesztusokkal fejezte ki véleményét, hogy én a fogamhoz verem a garast. Mivel süket, aligha hallotta hogy mit ordítottam a pofájába, és a hátába. Természetesen pont most nem volt nálam a GRPK-9-esem: gondoltam színházba nem kell.

De, kell. Így azonban nem tudtam fejbelőni. Mellesleg Szeged közepe ez a tér, és a koldusok és egyéb félhalott életformák gyűjtőhelye. Érdemes lesz majd egyszer végigverni.

Ezután kellemes élményként ért a nevezett kortárs balett első előadása, a "Zöld Szoba". Nagyon jó feature, hogy a végére egészen fürdőruhára vetkőznek a lányok. Én szívesen megnéznék ilyen szolid, szép modern balettet máskor is. A második rész ("Semmi és soha") azonban minősíthetetlen szar volt. Az a fajta undormány, amit szebb korokban dekadens művészetnek tartottak, és igyekeztek mindig az azt megillető helyre, a perifériára helyezni. Zene itt már nincs, csak a VIC chip zajcsatornáját megszégyenítő kakafónia. Balett sincs, mindössze spec.effektek és sötét díszletek között az ömlő fos zenéjére vonagló emberek. Pedig rólam nem mondható el, hogy ne lennék minden körülmények között vevő a tudatalatti stimulációkra - elvégre egyik kedvenc filmem a "The Grudge", a preferált számítógépes játékom pedig a "Thief".

De ez egyszerűen egy idegesítő, nulla szar.
Entartete kunst bazmeg. Szerencsére helyt kap benne a néző is: a darab végén van pár másodperc amikor a fő koreográfus (aki maga is szerepel benne) közvetlenül a nézők előtt áll. Én ezt a pillanatot választottam arra, hogy véleményemet a "Jó. És?" szavak hangos használatával közöljem. Ezután a közönség persze zavartan tapsolni kezd. Dekadens lelkivilágú emberek. Ami szar, azt nem érdemes megtapsolni. Ezért még odakiáltottam, hogy "Pocsék!". Szegény balettos dudék csak egyszer jöttek ki ezután a tapsot fogadni, többször már nem mertek. (Helyes.)

U.i.: azt ki is felejtettem, hogy a szinpadon végig ki volt rakva néhány tartály, benne pedig emberi szivek. A darab vége felé pedig kézzel széttrancsíroznak egy emberi agyat. Modern, kérem.

sun, mert anyád.

SunFire X2100.

Egy szar.

Fantasztikus AMIBIOS van benne, garancia a minőségre. A második bootnál már gombnyomással tudom fagyasztani a POST-ot. A HDD rack-en semmi LED nincs, az nem fér bele az árba gondolom. Semmi különös, szabvány dzsunka szar PC, az Úr kettőezerhetedik esztendejéből, kurvadrágán mérik a parasztnak, kilóra. VPS. Van benne szervízprocesszor persze, dehát ekkora fos mellé ez a minimum. A fasza, huszonvalahány éves Solaris kernel darabokra esik szét egyes USB billentyűzetektől, ki ne bízna rá bármit egy ilyen rendszerre?

De mondjuk legyen, install! Dacára annak, hogy az install közben tökéletes a linux-feeling, megvan a kifestőkönyvbe való gyermeteg és ronda gnome desktop, ami persze a szokásos, 8 bites személyi számítógépeket idéző sebességgel rajzólódik ki (de minek)... Ott unom meg végleg, hogy első mozdulatom egy bináris indítása lenne a filekezelőből, duplaklikk. Ami szabványos. De nem ebben a fosban! Mert ez a ganétenger erre megkérdezi, hogy mégis mi a faszt akarok: megnyitni terminálban, megnézni a tartalmát, simán csak elindítani, USB-s vibrátoros műpinára kiírni, esetleg cancel? Jó kurva anyád, az. Ez önmagában nem sun bug hiszen szoftverkommunizmus végeredménye, viszont abszolut beszédes hogy a cég ezt választotta. Javadesktop meg mindenfaszom, de a staroffice se képes elindulni. Ez még az első login volt.

Csoda, ha ingyen küldenek ebből a fospumpából DVD-ket, csak valaki vigye már? "Trusted..."

Partíciókat akarsz szerkeszteni? Hülye paraszt, jobb ha kéznél van nálad valami atomfizika tankönyv, mert cylinderhatárokat fogsz számolni terminálban. 2007 van, amúgy. Ez a legfapadabb, leggusztustalanabb implementáció amit valaha láttam. FreeBSD-t bootolsz, megtudod, hogy a video adapter CGA (igen bazmeg, vissza 1990-be, "Hogyan Kellene Implementálni A VGA Szabványt Ezen A Héten" compo hegyek).

És zúg, mintha ettől jobb lenne, vagy cserébe nyújtana valamit. Ja, kikapcsolva is.

Micsoda fos, micsoda fos, dejó, hogy nem az enyém.
*phew*

P.s.: anno egy sparc-os ultrastationt egy pcmcia kártyára és egy bugos hub-ra cseréltem. Na az a csótány, az ennél mérföldekkel volt jobb. Ezt most azért mondom, hogy meglegyen a perspektíva. Sun still suxx ass.

UPDATE: csak vicceltem. A fenti bugok ellenére SunFire rulez, van benne Lights Out Management meg minden. Vegyetek ilyet.

Hétvége van, síri kuss honol a neten két napig. Persze egyébként is végtelen fossal van tele, tehát nem vesztettem sokat. Sőt valójában örülnék neki ha valamilyen csoda folytán megdöglene ez az egész undormány. Back to FidoNET.

Tíz évvel ezelőttig egyébként még nem volt ilyen szar az egész. Észrevettétek (ti gondolom igen...), hogy a wikipedia valójában az egyik legkártékonyabb internetes deformáció? Központosított, cenzúrázott, általánosságokkal teli "polkorrekt" zsidófórum, a szokásos "kommunális" légkörbe burkolva. Ma már azon se lehet úgy végigscrollozni a lapot, hogy ne ütköznék bele 5-6 keretes részbe, ahol valami okos véleményvezér leírja hogy ez a szekció ezért-azért nemjó, törölni, mergelni, átírni kéne, jaj szegény guideline-ok, etc. Hová lett a "diversity is good" szlogen?.. Elég vicces volt azt is több alkalommal olvasni, ahogy ezek az egysejtűek sírtak hogy
"jajmilesz ha az USA lezárja/megveszi/whatever a netet, jajajaj!" Képmutatók, és ostobák. Amit a rinyálás szüneteiben építetek, az a szokásos ideológia, a korlátok közé szorított "szabadság", meg a vidám barakk. Ma már jól látszik, hogy olyan is. Nos híreim vannak számotokra: kurva anyátok.

Olyan jót tudnék röhögni az ezekbe a kommunizmusnál látott hazugságokon és ideológiai célkitűzéseken (tudjuk, hová vezetnek) alapuló folyamatokba aktívan bekapcsolódó, ugyanakkor a cenzúra (polkorrekten: guideline) mindenhatóságát hírdető, eközben a szabadságról rinyáló idiótákon, ha nem lenne az egész folyamat olyan végtelenül gyászos.

Mivel a GPL köré szerveződő fanatikus szekta is ide tartozik, így nemrég átfutottam a régi MPlayer-es levelezéseimet és egyéb megnyilvánulásaimat, és örömmel vettem tudomásul, hogy szerencsére már akkor is nagy ívben tojtam az azóta formába öntött, és a GPL-zsidók (lásd Moglen, RMS) által szinte hetente előrángatott "spirit of the GPL" nevű hatalmas, és szerencsére jogilag 0x00 kamura. Egyébként ezért is szavaztak le engem a szabadszoftverkommunisták végül, mert amikor a KiSS jogsértés ügyében anyagi kárpótlást kaptunk volna, azt mi - a Core Team - úgy döntöttünk, hogy elfogadjuk. Ám végül ettől is elesett a project, mert a sok kis szar GPL-fanatik abba az álomba ringatta magát, hogy majd isteni dicsfénytől övezve a bíróságon porba alázzák a roszcéget (sic). Talán nem árulok el nagy titkot ha elmondom, hogy ezután a puccs után 0 (nulla) válaszlevelet sikerült az agresszívkismalac kaliberű
súlytalan hülyeségeikre kapniuk a szóban forgó cégtől, és végül már a "press" is ejtette a témát. Bukás 0xFF.

Elvégre lófaszt se érdekelnek a vallási fanatikusok hülyeségei, menjenek csak szépen a csövesek közé az utcára, óbégatni. Amíg ott is fel nem rugom őket. Vajon sikerül földalatti bunkert építenem valami hegyekben, mire ezek a bolsevik állatok ártani tudnának nekem?

ottomanowned
Ki mondta, hogy Mohács előtt 53 évvel nem lehet a sivatag homokjába taposni az ottomán törököket?

A kesztölci köztársaság - 1956

kesztolc

"A kesztölci köztársaság legendája néhány pilisi "tótmagyar" bányász története, akik '56-ban saját kezükbe vették sorsuk irányitását. A Dorog közeli zsákfalu - Kesztölc - lakói értesülve a budapesti forradalomról gyűlést hivtak össze a kocsmába, ahol az alkoholszint növekedésével a helyi notabilitásokból kormányt választottak maguknak, és kikiáltották a kesztölci köztársaságot. Tervezték, hogy kérik felvételüket az ENSZ-be. Hogy védjék magukat, "borért szereztek egy tankot, pár puskát, és máris felállt az újonnan született köztársaság hadserege. A karhatalom csak decemberben támadott a falura, kivégzésekkel és hosszú börtönbüntetésekkel torolva meg a falunyi köztársaságot...

Eddig a legenda. A közép-európai abszurd történetek egyik gyöngyszeméből visszafejtett valóság azonban egészen mást mutat..."

Musthave, ennél többet nem is mondok, de ezt komolyan.

A másik könyv amit mostanában olvastam ennél - a témájából fakadóan - nagyobb lélegzetű, mégpedig
Thomas Sakmyster "Admirális fehér lovon" című művéről van szó.

sakhorthy-s

"Horthy Miklós rendkívül változatos életutat járt be: ifjúkorában még Ferenc József portréját festette meg, és James Joyce-tól vett nyelvórákat. Utóbb Európa egyik leghírhedtebb antiszemitájának tartották. Károly két restaurációs kísérletét is megakadályozta, szovjetellenes keresztes hadjáratot szervezett, párbajozni szeretett volna Tomas Masarykkal. Egyszerre kollaborált és szállt szembe Hitlerrel, meghiúsította Adolf Eichmann terveit, majd Joszif Sztálin jóindulatát kérte a maga és nemzete számára."

Habár nem olyan torokszorító, mint mondjuk a "Horthy, a Kormányzó" - ami egyszerűen annyira jó és kihagyhatatlan, hogy feltételezem mindegyikőtök látta vagy olvasta, vagy ha nem akkor igen sürgősen bepótólja, persze
van akinek egyáltalán nem való, és (ne legyen sírás) se nem kötelező - ennek ellenére igen részletes és olvasmányos a könyv, úgy gondolom Kormányzó Urunk személyének teljes megértéséhez ez a mű elengedhetetlen.

Előre szólok hogy a szerző (nyilván zsidó - vö. a fenti ajánlással!) a háború idejének előrehaladtával a kelleténél jóval többször hollókosztozik,
de ennek ellenére Horthynak soha nem tulajdonít olyat, amit nem követett el. Megemlítendő, hogy több helyen, és folyamatosan értetlenkedik a Kormányzó antiszemitizmusán, viszont én meg ezen az értetlenkedésen értetlenkedek, hiszen már a 25. oldalon szerepel a kulcsmondat: "Még egy dolog tűnt egyszerűnek Horthy számára: az 1918 novembere óta lezajlott eseményekről úgy vélte, hogy azok egy gigantikus zsidó összeesküvés részei voltak. Kétségtelen, hogy a szociáldemokrata és a kommunista párt vezetői között feltűnően sok zsidó volt. Maga Kun Béla s a legfelsőbb vezetők mintegy kétharmada zsidó családból származott".

Ajánlom ezt a
wikipédiás anti-defamation söpredéknek, akik szerint ez szemenszedett hazugság. Nos, ők biztosan mindenkinél jobban tudják, mint a monitorba gyógyult szararcok általában. És ha már itt tartunk, a 293. oldalon szintén vicces dolgok derülnek ki: "Ebben az időszakban köztudott volt, hogy Nagy-Britannia elismerte Titót és partizánmozgalmát. Mindez mélyen elkeserítette a magyar politikai elitet, minthogy ezek a változások az "ördögi triumvirátust", Sztálint, Benest és Titót látszottak Magyarország döntőbíróivá tenni. Ez a lehetőség pedig egyre valószínűbbnek tűnt, ráadásul a "feudális" magyar társadalom kitagadott "fekete báránya", Károlyi Mihály, adásidőt kapott a BBC-n, hogy felhívást tegyen közzé Horthy "feudális és fasiszta" rendszerének lerombolására. Károlyi komolyan aláásta a nyugat felé forduló magyarok pozícióját, amikor dicsérő szavakkal utalt arra, milyen pozitív szerepet játszhatna Szovjet-Oroszország a Duna menti Európa felszabadításában. (Ránki: Unternehmen Margarethe. 87-88. és 93-93. o.)"

Illetve 363. oldal:
"Az első világháborút követő időszakban Horthy mégis jelentősen hozzájárult az antiszemitizmus magyarországi megerősödéséhez (persze 1918 után főleg nem kellett sokat erőlködnie, mint azt a szerző is írja - G), belekeveredett több, zsidók elleni "megtorló" akcióba. Ez azonban túlzó nacionalizmusából és a gondolkodását átható kommunizmusellenességéből következett. A magyar Tanácsköztársaság megcáfolhatatlan bizonyítékot szolgáltatott számára a zsidók "ferde", kommunista hajlamairól. Horthy érvelését sokan osztották. Az 1917-es forradalmakat követően a nyugati világ politikai elitjei kivétel nélkül foglalkozni kezdtek azzal a veszéllyel, amit a "forradalmár zsidó" képviselt. Ebből a szempontból nem érdektelen, hogy 1919-ben, még Horthy bevonulását megelőzően, Winston Churchill aggodalmának adott hangot a forradalmi mozgalmakba bekapcsolódott zsidók magas aránya miatt, és biztatta a brit zsidóságot, foglaljon állást a "zsidók vezette bolsevizmus ellen"."

E! Komolyan, amikor egy magyar történelemre szakosodott külföldi zsidó történész is leírja azt a történelmi tényt, hogy a galíciai bevándorló zsidók jó része
"a nemzetbe sohasem integrálódott" - többek közt - nemzetbomlasztó mocskos kommunista lett, az valahogy annyira jó, hogy nagyon.

Ma Szeged felé vettem az irányt, lévén családi rendezvények lesznek, és a család bizony keményebb dolog mint mondjuk egy falka állig felvegyverkezett rendőrbarom. A BKV egyik szarszagú járatán a nyugati pu. felé zötykölődve jutott eszembe, hogy a bluetooth adapteremet sikerült otthonfelejtenem, tehát a vonaton netezés ezúttal kizárva (arról már írtam korábban, hogy az egyetlen civilizált módja a Magyar Államvasutak személyszállítási szolgáltatásainak kihasználására, ha a restaurant szerelvényben sörözik az ember). Így hát meg kellett elégednem a 80 gigás vinyón lévő anyagok cseszegetésével. Szerencsére régi archív anyagok között ráleltem néhány - 1995 környékéről származó - Terror News-ból kimentett txt-re. Szebb és boldogabb idők voltak azok: az volt talán az utolsó korszak, amikor még valóban élvezet volt számítógépet használni. Ha belegondolok, elvileg talán nem is volt olyan régen, mégis egy teljesen más világ alakult ki a szemünk előtt. Ki tudja ma már, hogy mi az az ARJ.EXE? Ma már csak a RAR tömörítőt ismeri mindenki, de azt is csak a warez scene használja store üzemmódban ráadásul, a DVD-k miatt...

Lószar van itt, ez az egész már kurvára undorító. Valahol útközben az egész számítástechnika elvesztette az eszenciáját,
tudományból, vagy hobbiból egy mindennapos eszközzé vált - önmagában hordozott élvezeti értéke immár nulla. Jó meg szép egy ilyen iBook, de sokkal idegenebb mint egy bézs színű XT-s ház aminek az oldalát végigsímítva egy nagy vörös kapcsolót átkattintva (TAK hangeffekt!) futurisztikus hangok kíséretében elindítom a 12 Mhz-es 286-ost. Ma már nincs az a dilemma, hogy a 20 Mb-os harddiskre vajon a Monkey Island 1-et, vagy a használhatatlan-de-jó-játék Windowst másoljam fel floppyról. Nincsenek többé CGA emulátorhoz hasonló programok. Nem ír senki olyan lemezujságot, aminél ki kell választani hogy az 50 videokártya közül melyik áll a legközelebb az enyémhez (és ez már persze óriási ugrás években is, VGA! "Szabvány"!). Már nem 437-es (CWI) kódlappal írnak magyar szöveget, valami homebrew ékezetesítő programmal (a csúcs iconv bele is döglik az ilyenekbe, mert a marha képtelen ISO 8859-2-nek megfelelő karaktereket találni). DISPLAY.SYS? EGA.CPI? MODE.EXE? Ugyan. Ezek az MS szarok mind a konvencionális memóriába ömlenek bele, fúj gusztustalan teszedle!

Egyáltalán, amilyen ütemben felgyorsult a kommunikáció, olyan mértékben ömlött bele a fos. A net legnagyobb része olvashatatlan és értékelhetetlen. A kommunikáció már nem a hozzáértő, egyes emberek vagy csoportok közötti szinte kézzelfoghatóan közeli és bennsőséges fórúma, hanem maga a világ e térbe vetülő mételyes árnyéka.

Senki sem a 14.4-es modemek "összefütyülését" (nevezzük most népies nevén a handshakinget) érti ma már a hálózathoz csatlakozáson, és már régen nem művészi ANSI grafikák és animációk között válogatunk a menüpontok, vagy a 8.3 hosszúságú filenevek között (érdekes, ez mindenre elég volt). A FIDOnet már akkor a végét járta, amikor végre megszerezhettem az első modememet a 386-os gépembe (igen, végre saját Doom gép - oh, a régi doompartik - de persze csak alacsony felbontásban!). Igen, mint akkoriban minden mást, így a BBS-ek világát is egy korszakkal később kezdhettem megismerni (de persze végül az Electric Ladyland BBS segítségével én is point lehettem); mindig mindenből egy generációval kisebb volt nekem, mint az elfogadott minimum, de ez a soros és párhuzamos portos copypartyk (FastLynx!) lassú és kényelmes világában a feelinget tekintve egyáltalán nem számított.

Ma viszont gyerekek, ma fasz van.

MÁV. Utasbarát menetrend. Ütemezett indulás, gyakori járatok. Szavak, ezekkel tehát nincs baj. Viszont a valóság maga a katasztrófa. Egyrészről ugye 2006 januárjától volt az a változás, hogy a telefonon előrendelt jegyeket csak az indulás előtti 24. óráig lehetett kiváltani! Addig ez volt az egyetlen kulturált jegyvételi lehetőség, ha az ember nem akart bemenni a nyugati maroknyi nyitva lévő pénztáraihoz, koszban-mocsokban csúszva, galambcsapatok, a sorban kéregető hajléktalanok, óbégató cigányok közé. Tehát a kényelmes elővételt sikerült tönkrebaszniuk már több mint egy éve.

Érthetetlen módon egy egész évig tartott mire elérték hogy ne is legyen
mire jegyet venni. Mert ami van, az egy rakás foshányás. Sima gyorsvonattal már évek óta nem lehet közlekedni, tudjátok azokkal a fülkés szarokkal, amikben a barnás-bordós színárnyalatú berendezés dominál. Ezekben a kupékban 4 fő még elég kényelmesen elfér, ha nem veszem hozzá hogy ezen a kibaszott két négyzetméteres bezárt helyen - ahol nézheted a másiknak az arcát órákig - annak is klausztrofóbiája lesz akinek addig nem volt. Persze amúgy ezek 8 személyig telnek be, ami mindennapos. Ezen a ponton én már létezni nem tudok ott, belém lóg a mellettem ülő könyöke, hája, lehelete, bűze. És ez most nem is a nyár. Nyáron meghalsz bennük. Nem viccelek. Hozzáragadsz ahhoz a szar gumis anyaghoz, és megdöglesz az 50 fokban.

Tehát már régóta az IC az egyetlen kulturált vonatozási lehetőség.
Volt. Most az van, hogy egy-egy ütem áll két (2) IC kocsiból, amik után odakötnek 6-7 ilyen marhavagont. Büfékocsi - ami aztán tényleg borzasztóan kényelmes, tág, lehet sörözni meg minden, én mindig itt utaztam eddig - vagy van, de inkább nincs. Mert még ha lenne, akkor lehetne venni egy sima jegyet, aztán beülni oda fogyasztani, az IC 1. osztálynál is jobb körülmények közé, ezt szinte mindig igénybe vettem, persze eddig ehhez IC jegy kellett. Mostantól ugyan nem kell, de már büfékocsi sincs.

A MÁV mostantól a szó szerinti személyszállításra szakosodott minden más szempont ignorálásával, így nekem minduntalan a zsidókkal tömött vagonok jutnak eszembe róla.

Szóval a helyet mit sem változott, ha emberhez méltóan akarsz utazni, még mindig 3 nappal előtte meg kell venned a jegyed. Értsd: el is kell menni érte. Csak most már hatodannyi helyért lehet küzdeni. Basszáj.

linux on mac? slackintosh? no.

Szóval itt ez a szar, a Slackware PPC-s verziója, csodás. Letölt, kiír, reboot...

Bebootol, és azért egy non-x86 linuxtól ez már teljesítmény. Tovább. Rutinos commandline user lévén root login után rögtön kiadom a
modprobe ohci1394 parancsot, mert a Slackware-t ismerve kizárt, hogy ezt magától megtegye - habár megjegyzem a számítógép azért valahol ott kezdődik, hogy szépen betölti a hardverhez a drivert, szerintem ez egy minimális elvárás. Közben a dmesg-et figyelem, hogy mégis mi történik: rendben felismeri a firewire-ra csatlakoztatott HDD-ket. Ugyan most épp nem áll rendelkezésemre üres HDD arra a célra hogy játékoprendszereket installáljak, de azért nyugodt szívvel folytatom mert azt már tapasztalatból tudom, hogy mindjárt megdöglik magától.

Meg is történik: annak ellenére hogy
sda és sdb néven a kernel szerint ott vannak a merevlemezek, a /dev dirben egy árva ilyen device sincs (hda, az bezzeg van). Semmi gond, "./MAKEDEV sda", természetesen "No such file or directory". Zsírrrr.

Mivel linuzék
elvileg már a harmadik generációs dinamikus /dev-replacementet nyüstölik (ezen a héten udev-nek hívják), a dolgok ilyetén alakulása heveny kacagást hoz ki belőlem, ami csak intenzívebb lesz mikor eszembe ötlik a kérdés, hogy vajon ha neadjisten sikerül felhaxolni a céleszközre, vajon bootolni is fog róla? Minden jel az ellenkezőjére mutat, és ezen a ponton a dátumra nézek, vajon 1993-at írunk-e. Nem.

De ha már ittvagyok, rutinból check még pár dolgot. Az installer aszongya írjam be hogy "network" a hálókártyák konfigjához. Beírom.
Kéri a network.dsk floppy-t (that's right, a CD-n nincs rajta a dsk). Fucking what?! Az Apple már vagy 10 éve nem szállít floppy driveos számítógépet. Jesus.

Nem probléma, linuxnál soha nem számítok az out-of-boxhoz még csak nagyságrendileg sem közelítő működésre, tehát
modprobe airport. Riiight. Ettől nem lett több net interface-em. Fasza ez a kernel... Ami 2.6.17, tehát kvázi tegnapi, és tizenhat év kemény fejlesztő munkájának gyümölcseként nem tud működni.

A móka és kacagás maximálása végett megemlítem, hogy az airport.c írója Benjamin Herrenschmidt, e-mail címe pedig benh@
kernel.crashing.org. Ennyit ugyanis kiír a "driver" (valójában tehát adware). Szóval LUG, no surprise.

Természetesen a tegnapi kernel a /proc/memstat tanúsága szerint 1.2Gb RAM helyett 800Mb-ot lát.

2007, mondom néktek. Linuxdesktop meg minden.

grudge2

Utolsó tróger ostoba faszparasztokból áll a mai "ifjúság", ezt újra és újra meg kell tapasztalnom. Ma ugyanis megnéztem a Grudge 2-t. És hol máshol, mint a Westend-ben. Én mindig elfelejtem, hogy mik az ilyen disznóólak hátrányai. Az egész már ott gyanús lehetett volna, hogy a lenti pénztárnál hatvanmillióan álltak sorba jegyért. Én a bazinagy táblára kíírt világító "a fenti pénztár 15-22 óráig üzemel" feliratnak adtam még egy esélyt: és fent kurvára nem volt senki a két nyitott pénztárnál, el is bizonytalanodtam:

- Szia, bocs lehet itt venni jegyet?
- Persze.
- Akkor miért vannak lent hatszázezren?
- Nem tudom...
- Dehát egy eekkora táblára van kíírva hogy fent is van pénztár.
-
*shrug*

Hmm nice. Jó hát attól hogy idiótákkal van tele az épület, nekem még lehet jó. Gondoltam én. Viszont - bazmeg - a film alatt élénkebb volt a nézőtér mint a
#wtc irc channel 9/11-kor. Még arra is volt példa hogy egy teljesen átlagos pillanatban valaki felordított, gyanítom fogazott a kurvája. A zabálás, kólagurítás konstans. Anyád, soha többé nem megyek oda moziba (üzenet az agynak: hiába nőttel fel olyan időkben amikor még volt az emberekben tapintat, és kussolás a mozikban, ma már nem így van; don't forget).

A film amúgy az első részhez hasonlóan kurvajó (a moziban senkinek sem tetszett, de gondolom ezzel nem árulok el nagy titkot). Bár itthon, egyedül, a warezverziót nézve (vagy egy normálisabb moziban/városban/bolygón) durvább lett volna, mint ahogy az 1 volt. :(

grudge2

Braindamage of the POSIX Ext. ACL

A standard unix permissionok sok esetben túl kevesek, ez oké. Kellene jobb. Itt lépnek színre a droidok, amikor megírják a POSIX Extended ACL-eket definiáló IEEE 1003.1e draft-ot (withdrawn!). Az elképzelés önmagában még nem is lenne teljes katasztrófa, de valamelyik "igazán haladó szellemiségű" lamer okosan kitalálta, hogy a group permission-ök mostantól a mask permission-öket írják le (ami tartalmazza az összes, egyes usereknek kiosztott permissiont).


Szemléltetés (FreeBSD 6):


$ chmod 700 test
$ ls -ld test
drwx
------ 2 gabucino users 512 Jan 19 09:01 test
$ setfacl -m u:clamav:rx test
$ ls -ld test
drwx
r-x---+ 2 gabucino users 512 Jan 19 09:04 test
$ setfacl -m u:ldap:w test
$ ls -ld test
drwx
rwx---+ 2 gabucino users 512 Jan 19 09:06 test
$ getfacl test
#file:test
#owner:1001
#group:1001
user::rwx
user:clamav:
r-x
user:ldap:
-w-
group::
---
mask::rwx
other::---


At this point we are owned badly. Miért? Mert bullshit van a group permissionökben. Jelenleg két, egymásnak ellentmondó információ van eltárolva a kérdéses file-ről (dir, actually): a standard ACL szerint a tulajdonos csoport összes tagjának read, write, exec engedélyei vannak, míg az extended ACL szerint ezek közül egyik sincs meg! Nagyon sok olyan program van ami nem fogad el group/world readable fileokat (pl scponlyc, maildrop), ezeken az eseteken segítene az extended ACL, de hála a katasztrofális implementációnak, a helyet egy cseppet sem javult, csak a breakage lett több.

Semmi gond, van a setfacl-nek egy ilyen opciója:

-n Do not recalculate the permissions associated with the ACL mask entry.

Na, tegyünk akkor keresztbe a szar szabványnak (FreeBSD 6):


$ rmdir test
$ mkdir test
$ chmod 700 test
$ setfacl -n -m u:ldap:rx test
setfacl: warning: no mask entry
setfacl: acl_set_file() failed for test: Invalid argument


Failed attempt. Az -n opció nem használható, ha még nincs mask entry. Mivel ezt a szabvány megköveteli, a stuff inkább kiszáll. Természetesen Linuxon ezt is sikerült újabb faszsággal tetézni, ott ugyanis ugyanez a parancs el sem száll, épp csak nem csinál semmit. Way to go, fasza implementáció ez is.

Nade mi van akkor, ha már van egy üres mask entry (tehát standard ACL = extended ACL), és utána probálom ugyanezt az opciót? Akkor már jó a group permission, éljen!


$ ls -ld test
dr-x
------+ 2 gabucino users 512 Jan 19 09:20 test


Csakhogy a hozzáadott ACL sem él.


$ getfacl test
#file:test
#owner:1001
#group:1001
user::r-x
user:ldap:r-x
# effective: ---
group::---
mask::---
other::---


Fussatok. Ja, és a slusszpoén, OSX-en úgy működik ahogy az értelmesen gondolkodó ember számára (az unix applikációkról nem is beszélve) elvárható:


$ mkdir test
$ chmod 700 test
$ chmod +a "clamav allow write" test
$ ls -led test
drwx
------ + 2 gabucino Gabucino 68 Jan 19 09:30 test
0: user:clamav
allow add_file


És hogy ez miért van? Nos azért mert az Apple nem a POSIX szabványt (valójában nem is az, mert mint már írtam, nem fogadták el) választotta (még jó, hiszen fundamentally broken), hanem az NFSv4 ACL szabványt. Az IBM AIX rendszerében is ez található meg, a többi viszont mind szar.

index...

Általában nem szoktam nyílvánvaló hazugságon és ostobaságon alapuló flamebaitekre válaszolni, de ez a mai indexes iPhone cikk olyan szórakoztató, hogy ezúttal kivételt teszek, kacagjatok ti is.

Pontosan annyiba kerül a júniusban megjelenő Apple iPhone, mint a Playstation 3 játékkonzol, amit a világ egyik legerősebb számítógépének tartanak. Ez meg csak egy mobil.

Oppá, erős felütés rögtön az elején, PS3 mint "a világ egyik legerősebb számítógépe". A korrektség előszele megcsapja orcánkat.

Nincs benne például szélessávú internetelérés (3G vagy HSDPA), nincs GPS, és az Apple állítása szerint az akkumulátor kapacitása csupán 5 órányi telefonálásra, videónézésre vagy böngészésre és 16 órányi zenehallgatásra elegendő.

Ez a cikk egyetlen igaz és korrekt mondata. Bár egyébként nem kevés ez az idő, ismerve a mai átlag telefonokat és PDA-kat. Nade istenem, GPS! Milyen faszul nézne ki egy fülhöz tartott telefonon lógó GPS, meg milyen kellemes is lenne hordozni? Barom. Bluetooth-os GPS-t érdemes használni egyébként is, így könnyen cserélhető, és biztosított a device interoperability, meg ott figyel az autóban aszt jó.

Memóriabővítésre sincs lehetőség, noha már százhúsz-százötven dollárért lehet venni 8 gigabájtos SD memóriakártyát, és mire júniusban megjelenik az Apple iPhone, még kevesebbe kerül majd a memóriabővítés. Ne feledjük el, hogy számos mp3-lejátszónál és zenemobilnál csak a bővítőkártyát kell lecserélnie a tulajdonosnak, ha nagyobb memóriát akar. Aki nagyobb memóriájú iPodot akar, vehet magának egy újat.

Gott im himmel... És mégis ki akar szopni az 50kb/sec-es (sok szerencsét a filmlejátszáshoz, a CPU használathoz, és a zenék gyors másolásához!) sebességű kártya megvételével és dugdosásával, amikor 4 vagy 8 gigabyte-os iPhone modelleket lehet gyárilag kapni, ready-to-use? Mindegy, az avatatlan olvasó már itt érzi hogy a jóságos index jóvoltából mégsem lesz átbaszva a szemét Apple által.

Azt viszont még senki sem tudja, a 3,5 colos érintőkijelző szemerkélő esőben is jól működik-e, és hogy ugyanolyan könnyen karcolódik-e, mint a világ összes többi érintőkijelzője.

Két dolog. Egyrészt a "működik-e" és "karcolódik-e" szavak eleve negatívumot és kétkedést hangsúlyoznak, noha mint kiderul a világ összes touchscreenje ilyen. News flash: ezért használunk screen protectort. Esőben? Ja, hát mélytengeri misszióra ne iPhone-t vigyél hanem oxigénpalackot. Ez a Tóth Balázs meg betoncipőt.

Ráadásul a nagy érintőkijelzőknek van egy igen nagy hátrányuk: könnyen eltörhetnek, és javításuk sok tízezer forintba kerülhet.

Tényleg, eltörhetnek? (a kicsik is!) "Sok tízezer" (sic) forintocskába is kerülhet? Jólvan ügyes kis oknyomozás. Ne baszd földhöz, barom. Apropó, ti is láttátok azt a videot ahol az iPod-on 5x áthajtanak autóval, meg kidobják menet közben?

Aztán kiszámolják hogy a mobil nem 500 dollár, hanem 1600, azt persze már nem kötik az user orrára hogy ez hogyan jött ki. Hogyisne, a fogyasztó csak összezavarodna. Az sem derül ki, hogy mi köze szerintük a Cingular-nak Magyarországhoz például. Vegyen a consumer Playstation 3-at (miért pont azt? Ennyi erővel vibrátoros szopogépet is javasolhatna hasonló árkategóriában, láthatóan az
összehasonlítás szó arrafelé érdekesen értelmezendő - dehát az indexről ezt azért eddig is tudtuk.

A legjobb cucc a végére marad, ahol az 500 dolláros, all-inclusive ready-to-use 4-8Gb-os iPod-PDA-OSX-WiFi-telefon helyett egy
maximum 2Gb-os, telefon-only touchscreen nélküli, drágább Motorola device-t ajánl (a Motorola csodás phone OS-ét remélem nem kell bemutatnom, sem azt hogy a multi-touch Safari-val ellentétben milyen "kényelmes" és "szép" vele a Google html2wap vagy az Opera oldalán keresztül nezetni), vagy egy féltégla méretű Nokia tablet PC-t (!) amelyiken még egy kibaszott audio kimenet sincs (!) - ja és mellesleg iTunes store-t se tudnak de legalább bele lehet tenni 2 SD kártyát, bár ezekután ugye mi a faszt másolsz rá? És utóbbi pl a gyári specifikáció szerint ugyanazt a feladatot jóval kevesebb ideig bírja batteryvel.

Szóval index advice: back to the 20th century, legyen telefonod, navigációs eszközöd, MP3 playered, és PDA-d. Ne egybe. Külön. Ez is eltörik ha cigányokat versz vele, esőben elromlik, a szervíz szar, de legalább 4 különböző helyen verheted az asztalt.

Hülyék ezek (definitely not news flash). Azt meg hogy megrögzött Apple-haterek, már a "csak a hülye vesz itthon Macintosh-t" jelzésű hazugságcsokor óta tudjuk. Maradok továbbra is index nemolvasó (kösz a linkajánlást).

p.s.: Motorola RAZR V3i, Dell Axim X30, és bluetooth-os GPS tulajdonosa vagyok, szóval meg lehet kímélni az igaztalan vádaskodástól.

L4/Fiasco

Unod már, hogy mindenhol egy olyan paravirtualizációs béta programot hypeolnak aminek a bugos fő daemonja egy python script, ami error checking helyett másfél oldalas python errorokat dobál?

Unod már, hogy domain0, domainU és egyéb szerencsétlenségeket kell létrehoznod?

Ki nem állod hogy hetente változik a Xen API, és tele van backward compatilibity hack-ekkel?

Akkor ideje megnézni miféle értelmesebb elképzelések vannak amiket érdemes lenne ehelyett támogatni...

Itt van például az L4 mikrokernel API és a rá épülő hard-realtime mikrokernel: a Fiasco! Hja kérem, ez bizony az opensource piacon fellelhető egyetlen hard-realtime operációs rendszer aminek értelmes környezete van. Értem ezalatt például, hogy egy komplett device driver environmentje van arra, hogy a Linux device drivereit szinte egy az egyben fel tudja használni, így egy-egy feature portolása csak rövid időt vesz igénybe. Az L4-ből többek között az USB driver valamint az egyik TCP/IP stack említhető, ami a Linuxból származik.

Na tehát itt van ez a komplett, multiplatform (ppc, arm, mips, x86) környezet, ami egy rakás fejlesztésre teljesen jó alapot nyújt, de mire tudja az r=1 user használni? Na, hát vágjuk nyakon egy Linux-szal szegény jobb sorsra érdemes mikrokernelt, elvégre sok helyen van arra szükség, hogy legyen egy realtime környezet, de tudjon futtatni komplex nonrealtime bugware bloat applikációkat is.

Az L4Linux. Ezen a ponton érdemes talán megnézni ezt az egységsugarú usereknek szánt demo CD-t, amelynek egyik része azzal foglalkozik hogy minden egyes klikkre feldob egy linuxot, dejó. Azért a valóságban látványosabb. Az is, hogy a bootolás megkezdésétől számított 5. másodpercben már egy teljes, hard-realtime grafikus ablakkezelő rendszer fut, és ez is csak a CD drive sebessége miatt tart ennyi ideig.

Architektúra, na. Linus amúgy teljesen idióta elképzelésnek tartja ezeket a rendszereket, dehát minden szentnek maga felé hajlik a keze, hát még neki. /me pets Linus

Na, ha mindenki megnézte a gyakorlatban hogy miről van szó, akkor lássuk hogy is lehet ezt összetákolni @ home. Nem vesződnék most step-by-step magyar howto létrehozásával, mert a gyári leírások segítségével elég egyszerű az L4, a Fiasco, és az L4Linux lefordítása (értsd: nem jár több szopással mint egyéb F/OSS komponensek összeizgatása, tehát full szopás). Nagy vonalakban a következőkről van szó:

1. Fel köll rakni egy normál Linux diszribet, amit nem sajnálunk majd utána óriási lelkesedéssel letörölni (ezért hát Debiant használtam, úgyis csak a /bin/sh érdekel első körben, az meg még működik benne).

l401

2. Ezen a rendszeren le kell fordítani a fent említett stuffokat, fogni egy módosított grub-ot (ami ismeri a modaddr opciót) például az említett CD-ről, mert a CVS-ben lévő verzió mindent csinál csak épp lefordítani nem lehet nullára szopás nélkül. Majd ezeket a dokumentációban részletezett módon installálni. A kernel kompilálásnál a siteon leírtakon kívül fontos, hogy a PCI buszhoz ne a BIOS-on keresztül akarjon a limugz hozzáférni, mert abból max panic lesz, sokkal jobb neki a "Direct" hozzáférés (persze azért nem árt ha ilyen dolgokhoz csak az egyik Linux tud hozzányúlni, mert különben gyönyörűszépen összeverik egymást a hardver accessért;). Úgy általában az input eszközöket, VGA text konzolt (FB marad!) és ACPI, APM meg hasonlókat kell teljesen kivágni, PCI busz, IDE/SCSI és hálókártyák maradhatnak ha szükséges.


title L4Linux
kernel /boot/L4/bootstrap
modaddr 0x02000000
module /boot/L4/fiasco -nokdb -serial -serial_esc -comport 1 -comspeed 115200
module /boot/L4/sigma0
module /boot/L4/roottask task modname "bmodfs" attached 7 modules
module /boot/L4/events
module /boot/L4/names --events
module /boot/L4/log --prio 0xA1 --buffer 0
module /boot/L4/dm_phys --events
module /boot/L4/simple_ts -t 300 --events
module /boot/L4/rtc
module /boot/L4/ore --events
module /boot/L4/l4io --noirq --events


Ablakkezelő environment nélkül (L4Con):


module /boot/L4/con --events --l4io --cpuload
module /boot/L4/loader --events --fprov=BMODFS l4run.cfg l4linux.cfg


Vagy vele (L4Dope):


module /boot/L4/l4dope --events --l4io --cpuload
module /boot/L4/loader --events /boot/L4/proxygon --fprov=BMODFS l4run.cfg l4linux.cfg



module /boot/L4/bmodfs
module /boot/L4/libloader.s.so
module /boot/L4/libld-l4.s.so
module /boot/l4linux
module /boot/l4linux.cfg
module /boot/l4run.cfg
module /boot/L4/run
vbeset 0x111


Az l4linux.cfg:


task "l4linux" "earlyprintk=yes mem=32M video=l4fb root=/dev/hda1 ro console=tty0 init=/bin/sh"
all_sects_writable
allow_cli


És az l4run.cfg:


task "run"


Ezutóbbi két file mondja meg a loader-nek, hogy az ott megadott defaultban indítandó modulokat milyen paraméterekkel csapja nyakon. A "run" egy egyszerű kis app, amivel majd boot után is el lehet indítani pl TFTP-n, vagy - mint jelen esetben is - a bmodfs-el boot közben memóriába töltött modulokat (pl néhányszáz újabb Linuxot), az "l4linux" nevű meg szerintem elég triviális (amúgy a task nevének kell egyeznie a modul nevével nyilván, így találja meg hogy mi melyikre vonatkozik).

A boot képei, Mac OSX/ppc-n futó QEMU alatt. Itt nem a Dope-t használom, mert QEMU alatt a grub vbeset opciójával elég szépen kifekszik az egész. Szerencsére azonban az L4con-nak van egy --vbemode kapcsolója, amivel úgyszintén át lehet kapcsolni grafikus módba, csak ez még működik is.

l402s
Az üres L4con, még nem fut semmilyen modul


l403s
A run már elindult


l404s
A linux is behúzta magát végre, a 2-es konzolra (shift+Fx a váltás)


A háttérben egyébként a soros konzol kimenete látszik (Qemu fícsör). Elég hasznos, tekintve hogy mindkét grafikus interface (l4con, dope) természetszerűleg elfedi az L4 Fiasco outputját.

Nos, ennyi lenne ez a gyors ismertető, amatőrök és gentoofanboyok ne kezdjenek bele, a többiek meg RTFM.