Ma Szeged felé vettem az irányt, lévén családi rendezvények lesznek, és a család bizony keményebb dolog mint mondjuk egy falka állig felvegyverkezett rendőrbarom. A BKV egyik szarszagú járatán a nyugati pu. felé zötykölődve jutott eszembe, hogy a bluetooth adapteremet sikerült otthonfelejtenem, tehát a vonaton netezés ezúttal kizárva (arról már írtam korábban, hogy az egyetlen civilizált módja a Magyar Államvasutak személyszállítási szolgáltatásainak kihasználására, ha a restaurant szerelvényben sörözik az ember). Így hát meg kellett elégednem a 80 gigás vinyón lévő anyagok cseszegetésével. Szerencsére régi archív anyagok között ráleltem néhány - 1995 környékéről származó - Terror News-ból kimentett txt-re. Szebb és boldogabb idők voltak azok: az volt talán az utolsó korszak, amikor még valóban élvezet volt számítógépet használni. Ha belegondolok, elvileg talán nem is volt olyan régen, mégis egy teljesen más világ alakult ki a szemünk előtt. Ki tudja ma már, hogy mi az az ARJ.EXE? Ma már csak a RAR tömörítőt ismeri mindenki, de azt is csak a warez scene használja store üzemmódban ráadásul, a DVD-k miatt...
Lószar van itt, ez az egész már kurvára undorító. Valahol útközben az egész számítástechnika elvesztette az eszenciáját, tudományból, vagy hobbiból egy mindennapos eszközzé vált - önmagában hordozott élvezeti értéke immár nulla. Jó meg szép egy ilyen iBook, de sokkal idegenebb mint egy bézs színű XT-s ház aminek az oldalát végigsímítva egy nagy vörös kapcsolót átkattintva (TAK hangeffekt!) futurisztikus hangok kíséretében elindítom a 12 Mhz-es 286-ost. Ma már nincs az a dilemma, hogy a 20 Mb-os harddiskre vajon a Monkey Island 1-et, vagy a használhatatlan-de-jó-játék Windowst másoljam fel floppyról. Nincsenek többé CGA emulátorhoz hasonló programok. Nem ír senki olyan lemezujságot, aminél ki kell választani hogy az 50 videokártya közül melyik áll a legközelebb az enyémhez (és ez már persze óriási ugrás években is, VGA! "Szabvány"!). Már nem 437-es (CWI) kódlappal írnak magyar szöveget, valami homebrew ékezetesítő programmal (a csúcs iconv bele is döglik az ilyenekbe, mert a marha képtelen ISO 8859-2-nek megfelelő karaktereket találni). DISPLAY.SYS? EGA.CPI? MODE.EXE? Ugyan. Ezek az MS szarok mind a konvencionális memóriába ömlenek bele, fúj gusztustalan teszedle!
Egyáltalán, amilyen ütemben felgyorsult a kommunikáció, olyan mértékben ömlött bele a fos. A net legnagyobb része olvashatatlan és értékelhetetlen. A kommunikáció már nem a hozzáértő, egyes emberek vagy csoportok közötti szinte kézzelfoghatóan közeli és bennsőséges fórúma, hanem maga a világ e térbe vetülő mételyes árnyéka.
Senki sem a 14.4-es modemek "összefütyülését" (nevezzük most népies nevén a handshakinget) érti ma már a hálózathoz csatlakozáson, és már régen nem művészi ANSI grafikák és animációk között válogatunk a menüpontok, vagy a 8.3 hosszúságú filenevek között (érdekes, ez mindenre elég volt). A FIDOnet már akkor a végét járta, amikor végre megszerezhettem az első modememet a 386-os gépembe (igen, végre saját Doom gép - oh, a régi doompartik - de persze csak alacsony felbontásban!). Igen, mint akkoriban minden mást, így a BBS-ek világát is egy korszakkal később kezdhettem megismerni (de persze végül az Electric Ladyland BBS segítségével én is point lehettem); mindig mindenből egy generációval kisebb volt nekem, mint az elfogadott minimum, de ez a soros és párhuzamos portos copypartyk (FastLynx!) lassú és kényelmes világában a feelinget tekintve egyáltalán nem számított.
Ma viszont gyerekek, ma fasz van.
Lószar van itt, ez az egész már kurvára undorító. Valahol útközben az egész számítástechnika elvesztette az eszenciáját, tudományból, vagy hobbiból egy mindennapos eszközzé vált - önmagában hordozott élvezeti értéke immár nulla. Jó meg szép egy ilyen iBook, de sokkal idegenebb mint egy bézs színű XT-s ház aminek az oldalát végigsímítva egy nagy vörös kapcsolót átkattintva (TAK hangeffekt!) futurisztikus hangok kíséretében elindítom a 12 Mhz-es 286-ost. Ma már nincs az a dilemma, hogy a 20 Mb-os harddiskre vajon a Monkey Island 1-et, vagy a használhatatlan-de-jó-játék Windowst másoljam fel floppyról. Nincsenek többé CGA emulátorhoz hasonló programok. Nem ír senki olyan lemezujságot, aminél ki kell választani hogy az 50 videokártya közül melyik áll a legközelebb az enyémhez (és ez már persze óriási ugrás években is, VGA! "Szabvány"!). Már nem 437-es (CWI) kódlappal írnak magyar szöveget, valami homebrew ékezetesítő programmal (a csúcs iconv bele is döglik az ilyenekbe, mert a marha képtelen ISO 8859-2-nek megfelelő karaktereket találni). DISPLAY.SYS? EGA.CPI? MODE.EXE? Ugyan. Ezek az MS szarok mind a konvencionális memóriába ömlenek bele, fúj gusztustalan teszedle!
Egyáltalán, amilyen ütemben felgyorsult a kommunikáció, olyan mértékben ömlött bele a fos. A net legnagyobb része olvashatatlan és értékelhetetlen. A kommunikáció már nem a hozzáértő, egyes emberek vagy csoportok közötti szinte kézzelfoghatóan közeli és bennsőséges fórúma, hanem maga a világ e térbe vetülő mételyes árnyéka.
Senki sem a 14.4-es modemek "összefütyülését" (nevezzük most népies nevén a handshakinget) érti ma már a hálózathoz csatlakozáson, és már régen nem művészi ANSI grafikák és animációk között válogatunk a menüpontok, vagy a 8.3 hosszúságú filenevek között (érdekes, ez mindenre elég volt). A FIDOnet már akkor a végét járta, amikor végre megszerezhettem az első modememet a 386-os gépembe (igen, végre saját Doom gép - oh, a régi doompartik - de persze csak alacsony felbontásban!). Igen, mint akkoriban minden mást, így a BBS-ek világát is egy korszakkal később kezdhettem megismerni (de persze végül az Electric Ladyland BBS segítségével én is point lehettem); mindig mindenből egy generációval kisebb volt nekem, mint az elfogadott minimum, de ez a soros és párhuzamos portos copypartyk (FastLynx!) lassú és kényelmes világában a feelinget tekintve egyáltalán nem számított.
Ma viszont gyerekek, ma fasz van.