iron sky (spoilers.)

Vegyük a következő alapanyagokat:
- Udo Kier
- Laibach
- nácik
- a holdon
- AAA minőségű film készítéséhez elegendő javak

A feladat: csináljunk belőle rossz gyenge közepes filmet!

Lehetetlennek tűnő feladat, ugye? Nos, az évek óta nyálcsorgatva várt Iron Sky készítőinek ez valahogy mégis sikerült. Teljes meglepetésként ez azért nem éri a kedves nézőt, részben a stáb műfaja, részben pedig az ominózus - amúgy világklasszis - teaser miatt, melynek végén felbukkant a “let’s kick some nazi arse!” szlogen. Már megint a nácik hátsó fertályát kellene rugdosni..? Ez a mém már minimum 10 éve old, jó előre jelezte ezt az Inglourious Basterds vegyes fogadtatása is (nekem most konkrétan rá kellett keresnem a filmre, a címét már jótékony homály fedte).

Persze lehet ezt jól is csinálni, és ez alatt természetesen a Bukást (Der Üntergang) értem. Ja, hogy az másik műfaj? Hát kérem, a nemzetiszocializmus témakörében ma már erre van, erre lesz egyre nagyobb igény: megértésre. (a háttérben hangos ajvékolás, aztán elsül néhány Luger, és megint csend) Egyébként a film kevés jó poénja közül a legjobb szintén egy Üntergang kiszólás.

Mire fel a nigger főszereplő (bleh) albinizációja? Az hagyján, hogy értelmes magyarázata nincs, de értelmetlen sincs, pedig ebben a műfajban aztán a realizmus se kimondottan köti a forgatókönyvíró kezét. Hogy egy Z kategóriás, ám kötöttségektől mentes elborult sci-fiből mit lehet kihozni, azt a Humanity’s End című remekműben meg lehet tekinteni (rossz minőségű rip-eket nem, a DVD verziót viszont ajánlom). Amit így a néző kap, az egy groteszk látványvilágú karakter - az összes közül egyedüliként! - amit sajnos a film teljes hosszában nézni kell. Igazából nem tudok neki más értelmet tulajdonítani, mint hogy a niggerek fehér bőrrel is ostobák és gusztustalanok maradnak. Ez mondjuk stimmel, tessék, ha nagyon csűröm-csavarom, még a végén kihozom pozitívumként. Nem az.

Tényleg a Chaplin film miatt tér ki hitéből Renate? Ez melyik marha szerint volt jó ötlet? Humoros lenne-e? A motívum sem kimondottan az, a megvalósítása meg egyenesen katasztrófa, lévén ez - a hősnő lelki válsága - konkrétan kimaradt a filmből. Oké, akkor biztos komolyan gondolták, nade a történet szerint Renate egy tanárnő, aki mélységesen hisz az ideológiában mely szerint él. Vagy mégsem?.. hiszen kedvenc filmjének “amerikai” változatát nem az ellenség hazug propagandaként könyveli el, hanem azonnal kész tényként fogadja el, hogy élete hazugság (ki szerint?). Műfajtévesztés, kétszeresen. A sztori megerőszakolása. Rated: WTF.

Heil
Herr Adler ugyanennek a betegségnek egy másik vállfajától szenved, nem is vesztegetek rá szót. Komolyan, az amúgy elég szörnyű, Z kategóriás Nazis at the center of Earth karaktereit, és a sztori “csavarjait” jobban élveztem.

A sok érthetetlen és unalmas hülyeség után üdítő változatosság a szintén - szerencsére - egyre inkább elharapódzó amerikaellenesség megjelenése a filmben. Igaz, enélkül (ide értve a záró képsorokat is, fire in the hole) tényleg nézhetetlen lenne.

(still a better story than mass effect 3)

yourbank.hu - "kamu adatokkal ne csodálkozz hogy behal"

A fentihez hasonló biztonsági tanácsokkal látta ma el a Yourbank.hu - 1911.hu - itconsultinghungary.com phpprogramozó/behajtó/gazdasági bűnüldöző konglomerátum vezetője a jobb sorsra érdemes nagyérdeműt. [ click ]



tele-one (c) renegades



















simh - judaized

issue #1: makefile, networking

v3.8:

ifeq ($(USE_NETWORK),)
else
NETWORK_OPT = -DUSE_NETWORK -isystem /usr/local/include
/usr/local/lib/libpcap.dylib
endif


v3.9:

  ifneq (,$(NETWORK_USEFUL))
ifneq (,$(call find_include,pcap))
ifneq (,$(call find_lib,$(PCAPLIB)))
ifneq ($(USE_NETWORK),) # Network support specified on the GNU make command line
NETWORK_CCDEFS = -DUSE_NETWORK -I$(dir $(call find_include,pcap))
ifeq (cygwin,$(OSTYPE))
# cygwin has no ldconfig so explicitly specify pcap object library
NETWORK_LDFLAGS = -L$(dir $(call find_lib,$(PCAPLIB))) -Wl,-R,$(dir $(call find_lib,$(PCAPLIB))) -l$(PCAPLIB)
else
NETWORK_LDFLAGS = -l$(PCAPLIB)
endif
$(info using libpcap: $(call find_lib,$(PCAPLIB)) $(call find_include,pcap))
NETWORK_FEATURES = - static networking support using $(OSNAME) provided libpcap components
else # default build uses dynamic libpcap
NETWORK_CCDEFS = -DUSE_SHARED -I$(dir $(call find_include,pcap))
$(info using libpcap: $(call find_include,pcap))
NETWORK_FEATURES = - dynamic networking support using $(OSNAME) provided libpcap components
endif
else
NETWORK_CCDEFS = -DUSE_SHARED -I$(dir $(call find_include,pcap))
NETWORK_FEATURES = - dynamic networking support using $(OSNAME) provided libpcap components
$(info using libpcap: $(call find_include,pcap))
endif
else
# Look for package built from tcpdump.org sources with default install target (or cygwin winpcap)
LIBPATH += /usr/local/lib
INCPATH += /usr/local/include
LIBEXTSAVE := $(LIBEXT)
LIBEXT = a
ifneq (,$(call find_lib,$(PCAPLIB)))
ifneq (,$(call find_include,pcap))
$(info using libpcap: $(call find_lib,$(PCAPLIB)) $(call find_include,pcap))
ifeq (cygwin,$(OSTYPE))
NETWORK_CCDEFS = -DUSE_NETWORK -I$(dir $(call find_include,pcap))
NETWORK_LDFLAGS = -L$(dir $(call find_lib,$(PCAPLIB))) -Wl,-R,$(dir $(call find_lib,$(PCAPLIB))) -l$(PCAPLIB)
NETWORK_FEATURES = - static networking support using libpcap components located in the cygwin directories
else
NETWORK_CCDEFS := -DUSE_NETWORK -isystem $(dir $(call find_include,pcap)) $(call find_lib,$(PCAPLIB))
NETWORK_FEATURES = - networking support using libpcap components from www.tcpdump.org
$(info *** Warning ***)
$(info *** Warning *** $(BUILD_SINGLE)Simulator$(BUILD_MULTIPLE) being built with networking support using)
$(info *** Warning *** libpcap components from www.tcpdump.org.)
$(info *** Warning *** Some users have had problems using the www.tcpdump.org libpcap)
$(info *** Warning *** components for simh networking. For best results, with)
$(info *** Warning *** simh networking, it is recommended that you install the)
$(info *** Warning *** libpcap-dev package from your $(OSTYPE) distribution)
$(info *** Warning ***)
endif
else
$(error using libpcap: $(call find_lib,$(PCAPLIB)) missing pcap.h)
endif
endif
LIBEXT = $(LIBEXTSAVE)
endif
ifneq (,$(findstring USE_NETWORK,$(NETWORK_CCDEFS))$(findstring USE_SHARED,$(NETWORK_CCDEFS)))
# Given we have libpcap components, consider other network connections as well
ifneq (,$(call find_lib,vdeplug))
# libvdeplug requires the use of the OS provided libpcap
ifeq (,$(findstring usr/local,$(NETWORK_CCDEFS)))
ifneq (,$(call find_include,libvdeplug))
# Provide support for vde networking
NETWORK_CCDEFS += -DUSE_VDE_NETWORK
NETWORK_LDFLAGS += -lvdeplug
$(info using libvdeplug: $(call find_lib,vdeplug) $(call find_include,libvdeplug))
endif
endif
endif
ifneq (,$(call find_include,linux/if_tun))
# Provide support for Tap networking on Linux
NETWORK_CCDEFS += -DUSE_TAP_NETWORK
endif
ifeq (bsdtuntap,$(shell if $(TEST) -e /usr/include/net/if_tun.h -o -e /Library/Extensions/tap.kext; then echo bsdtuntap; fi))
# Provide support for Tap networking on BSD platforms (including OS X)
NETWORK_CCDEFS += -DUSE_TAP_NETWORK -DUSE_BSDTUNTAP
endif
else
NETWORK_FEATURES = - WITHOUT networking support
$(info *** Warning ***)
$(info *** Warning *** $(BUILD_SINGLE)Simulator$(BUILD_MULTIPLE) are being built WITHOUT networking support)
$(info *** Warning ***)
$(info *** Warning *** To build simulator(s) with networking support you should read)
$(info *** Warning *** 0readme_ethernet.txt and follow the instructions regarding the)
$(info *** Warning *** needed libpcap components for your $(OSTYPE) platform)
$(info *** Warning ***)
endif
NETWORK_OPT = $(NETWORK_CCDEFS)
endif


can someone show me where to change /usr/lib/libpcap to /usr/local/libpcap, thankyao o/~~

issue #2: VMS does not boot (minor issue...)

...
%MSCPLOAD-I-LOADMSCP, loading the MSCP disk server
... simh goes to 0% cpu usage ...

issue #3: second telnet console does not work anymore
(from changelog: made telnet option negotiation more reliable, VAX simulator now works with PuTTY as console (Mark Pizzolato)

kedvenc



ddos done right

“Néhány percre sikeresen blokkolták az Anonymous hackercsoport tagjai Vlagyimir Putyin hivatalos weboldalát.”

... vessük össze a Putyin-ellenes tüntetés apropóján reggel óta tartó orosz kormánypárti DDoS-szal:

--- ustream.tv ping statistics ---
38 packets transmitted, 10 packets received, 73.7% packet loss
round-trip min/avg/max/stddev = 246.671/297.928/350.394/39.746 ms