idols
Szóval már napok óta időnként teljesen random feltörő sátáni kacajjal szórakoztattam a körülöttem sündörgő jobb sorsra érdemes emberi egyedeket, ezzel próbálva feldolgozni a sokkot amit az a teljesen valószerűtlennek tetsző hír okozott, hogy nemcsak Jeroen Tel, az anno Maniacs of Noise néven futó csapatban úristenúristenúristen melódiákat a SID chipből kifacsaró félisten, de még a bemutatásra egyáltalán nem szoruló CoVboy is (!) (hihetetlenhihetetlen) a téridő-kontinuum többé-kevésbé ugyanazon pontján fog tartózkodni, megtekinthetően, meghallgathatóan, megérinthetően! Lesz még valaha újabb ilyen esemény? Ezt ugyanúgy kétlem, mint ahogyan az elmúlt 20 évben kizártam ezt a lehetőséget, tehát a jelenlétem garantálható volt, hovatovább kibaszottul MUSTHAVE!
Bár felvázoltam néhány negatív forgatókönyvet is, például ha CoVboy esetleg úgy nyitna, hogy “mennyémáhaggyámáminek”, mely esetben nyilvánvalóan egy pszichiátriai intézet falai között kellett volna leélnem hátralevő életemet nyáladzó zombiként (jól hangzik, de kösz nem), végül viszont a bombádzó-dzsekis, “nem vágyom arra, hogy famous legyek” CoVboy tökéletesen olyan volt, mint amilyennek gyerekkorom óta képzeltem: keményen őszinte, ugyanakkor barátságos ember, aki a kocsma egyik sötét sarkában 4-5 korsó sör és egy cigi fölött harsányan nevetve és heveny karmozdulatok kíséretében igyekszik a körülötte legyeskedő, áhítatos tekintettel gyülekező nagyra nőtt gyerekeket elhessegetni. Természetesen megkértem hogy írjon bele az első CoV-ba amit anno szereztem (#11), és amit a - pontosan 20 éve - szőnyegszerkesztőbe vetett sorai fölé írt, stílszerűen: (Még ezt a marhaságot! - CoVboy) az tökéletesen kifejezte az évtizedes folytonosságot amit a kerekasztal beszélgetés közben is folyamatosan sulykolt asztaltársaiba és belénk nézőkbe: ő akkor is (és azóta is) csak azt csinálta - önmagáért! - amit szeretett, akinek tetszett annak egészségére, egyebek tekintetében pedig oszoljanak kérem, és holasöröm. Autentikus!
Bár felvázoltam néhány negatív forgatókönyvet is, például ha CoVboy esetleg úgy nyitna, hogy “mennyémáhaggyámáminek”, mely esetben nyilvánvalóan egy pszichiátriai intézet falai között kellett volna leélnem hátralevő életemet nyáladzó zombiként (jól hangzik, de kösz nem), végül viszont a bombádzó-dzsekis, “nem vágyom arra, hogy famous legyek” CoVboy tökéletesen olyan volt, mint amilyennek gyerekkorom óta képzeltem: keményen őszinte, ugyanakkor barátságos ember, aki a kocsma egyik sötét sarkában 4-5 korsó sör és egy cigi fölött harsányan nevetve és heveny karmozdulatok kíséretében igyekszik a körülötte legyeskedő, áhítatos tekintettel gyülekező nagyra nőtt gyerekeket elhessegetni. Természetesen megkértem hogy írjon bele az első CoV-ba amit anno szereztem (#11), és amit a - pontosan 20 éve - szőnyegszerkesztőbe vetett sorai fölé írt, stílszerűen: (Még ezt a marhaságot! - CoVboy) az tökéletesen kifejezte az évtizedes folytonosságot amit a kerekasztal beszélgetés közben is folyamatosan sulykolt asztaltársaiba és belénk nézőkbe: ő akkor is (és azóta is) csak azt csinálta - önmagáért! - amit szeretett, akinek tetszett annak egészségére, egyebek tekintetében pedig oszoljanak kérem, és holasöröm. Autentikus!
Jeroen Tel, a Myth és Supremacy zenéinek halhatatlan készítője pedig veszett jó giget nyomott, és kérésemre kisebb költeményt rittyentett a C=128-amra (mármint én csak szignót mondtam, de megkérdezte írhat-e többet. Naná, jóhogy!).
Update#1: egy újabb beszámoló e jeles eseményről, képekkel (bombahír).
Update#2: felettébb szórakoztató CoVboy-komment az iddqd blogon. Also known as “remek trolling”.